Most csak álom az érem

R. P.R. P.
2004.10.13. 22:28
Címkék
Pénteken megkezdődnek az olimpiai küzdelmek a spanyolországi Calviá városában. A magyar férfiak két éve Bledben ezüstérmet szereztek, ezúttal viszont aligha lehetnek dobogós reményei a Kállai Gábor szövetségi kapitány által vezett csapatnak. Ez alkalommal hiányzik majd Lékó Péter, aki világbajnoki döntőt vív (meg lehet neki bocsátani) és Polgár Judit, aki augusztusban szült, és már csaknem egy éve nem versenyez.
Az első táblára így Almási Zoltán került, aki a remek teljesítményt nyújtott az idén a világbajnokságon, csak a későbbi győztes Rusztam Kaszimdzsanov tudta megállítani. A második táblát a debütáló Berkes Ferenc kapta, nem lesz könnyű dolga. Gyimesi Zoltán és Ruck Róbert helye is szinte borítékolható volt. Varga Zoltán remek ütőkártya lehet. A korábbi magyar bajnok kedveli a ritka megnyitásokat, adott esetben kellemetlen meglepetést tud szerezni az ellenfeleknek. Ács Péter pedig remek idegi-fizikai állapotban van, az éles helyzetekben hasznos tagja lehet a csapatnak.A bledi sikerkapitány, Kállai Gábor sem titkolja, hogy a céljaik szerényebbek. "Csak tizenötödikek vagyunk az előzetes besorolás szerint, de bízom benne, hogy az első tízben tudunk végezni - mondta Kállai. - A legjobb hat sem lehetetlen, de ahhoz már szerencse is kell. Legnehezebb dolgunk az oroszok ellen lehet még akkor is, ha Garri Kaszparov és értelemszerűen a világbajnoki döntőt vívó Vlagyimir Kramnyik sem tagja a címvédő együttesnek. Mellettük rendkívüli játékerőt képviselnek az ukránok és az indiaiak is, akiknél hosszú idő után az exvilágbajnok Viswanathan Anand is asztalhoz ül. Bár hatalmas feladat előtt állunk, fél szemmel Brissagóra is figyelünk, és nagyon drukkolunk Lékó Péternek, hogy megszerezze a világbajnoki címet."A magyar férfiválogatott összeállítása
1. tábla: Almási Zoltán (Élő-pont: 2650), 2. tábla: Berkes Ferenc (2630), 3. tábla: Gyimesi Zoltán (2613), 4. tábla: Ruck Róbert (2562). Tartalékok: Varga Zoltán (2538) és Ács Péter (2521)
Legfrissebb hírek

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
17 perce

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
32 perce

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
7 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
7 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
7 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
8 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
8 órája