Elutasították a feljelentést

2004.10.13. 22:10
Címkék
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya elutasította Szerdahelyi Szabolcsnak, a sportegyesületek egykori vezetőorvosának feljelentését, amelyet bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt tett a kalapácsvető Annus Adrián, valamint az elkövetéshez segítséget nyújtó, ismeretlen bűnsegédek ellen.
A Deport-’56 elnöke arról értesítette az MTI-t, hogy panasszal él a határozat ellen, és kéri a nyomozás elrendelését. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jegyzőkönyvében az szerepel, hogy Annusnak az athéni játékokon leadott két vizeletmintája nem egy embertől származik.
Szerdahelyi Szabolcs, aki korábban több közleményben bírálta a MOB vezetését az athéni doppingesetek kapcsán, úgy véli, ez felveti azt a megalapozott gyanút, hogy Annus jogtalan haszonszerzés végett megtévesztette a doppingellenőröket, amihez felkészült segítőkre volt szüksége. A feljelentést elutasító határozat szerint viszont Annus célja az olimpián való minél jobb sporteredmény elérése és nem az aranyéremért kitűzött díj jogtalan megszerzése volt, ezért büntetőjogi értelemben nem lehet csalásról beszélni, még akkor sem, ha a feljelentésben foglaltak esetleg megfelelnek a valóságnak.
Annus Adriánt utólagos mintaadás megtagadása miatt zárták ki az athéni ötkarikás játékokról, és fosztották meg aranyérmétől.
Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
3 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
3 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
3 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
4 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
4 órája