Beckham: három-négy hét pihenő

2004.10.13. 14:15
Címkék
Túlságosan optimistának bizonyultak azok a jóslatok, hogy David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott és a Real Madrid középpályása talán már a hét végén játszhat spanyol klubcsapatában. Juan Carlos Hernandez, a madridiak kluborvosa tegnap arról tájékoztatott, hogy a Wales elleni vb-selejtező mérkőzésen bordarepedést szenvedett játékost három-négy hétig kell nélkülöznie a királyi gárdának."Két hajszálrepedés van a bordáin, ami már a járásnál is fájdalmat okoz neki, de akkor is, ha fekszik, s emiatt aludni is nehezen tud - mondta a doktor. - Csak annyit tehet, hogy pihen néhány napot, aztán különleges gyakorlatokat kell végeznie attól függően, mennyire érez fájdalmat. Azon a területen sérült meg, ahol a legjobban fáj."Beckham Ben Thatcherrel, a walesiek játékosával ütközött szombaton, ekkor sérült meg. Később - nyilván érezvén, hogy a sérülése súlyos - szándékosan szabálytalankodott, hogy sárga lapot kapjon, így ugyanis a válogatottnak azon a mérkőzésén (Azerbajdzsán ellen) nem vehet részt, amelyen sérülés miatt amúgy sem léphetett volna pályára.
Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
5 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
5 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
5 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
5 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
6 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
7 órája