Athénból Spártába rohantak

Csakhogy Hérodotosz, a nagy történetíró szerint a hírvivő küldetése itt nem ért véget, sőt! Az ő krónikája szerint Feidippidesz, a futó továbbindult, hogy a Spártában várakozó seregeknek is elmondja: nem kell Athén segítségére sietniük. A leírások szerint a futó 36 óra alatt teljesítette a 246 kilométeres távot. 21 évvel ezelőtt egy angolokból álló csapat vállalkozott rá, hogy rekonstruálja a korabeli eseményeket. John Foden, a Brit Királyi Légierő szárnysegédje három társával indult neki az október eleji megméretésnek. Foden kereken 36 óra alatt elérte a spártai Leonidasz-szobrot, míg egy társa, John Scholten még nála is gyorsabb volt félórával - vagyis a brit csapat bebizonyította, hogy Hérodotosz igazat írt két és fél évezreddel korábban.
Ennek a próbának a tiszteletére rendezik meg évről évre a Spartatlont, amelyen szinte mindig indulnak magyarok - mi több, Bogár János évekkel korábban már meg is nyerte ezt. Nos, ebben az esztendőben a négy vállalkozó honfitársunk közül kettőnek sikerült időben odaérnie Spártába. Lőw András immár hetedik alkalommal lett spártai hős, míg Bontovics Tímea első magyar nőként érte el a célt! Hogy el tudjuk helyezni a hölgy teljesítményét, álljon itt egy részlet a beszámolójából.
"Lassan rákanyarodunk a fényképről már ismert gyönyörű pálmasorra, jobbról-balról egyre nagyobb embertömeg. Te jó ég, ezek mind engem ünnepelnek? Lassacskán elérem Leonidasz király szobrát. Hát itt vagyok, megcsináltam. Én, Bontovics Tímea, aki otthon három gyereket nevelek, első magyar nőként megcsináltam azt, amiről sokan álmodnak, és bár minden tőlük telhetőt megtesznek, mégsem tudják elérni. Fehér ruhás görög lányok az Evrotasz folyó vizéből kínálnak, babérkoszorút tesznek a fejemre, és egyszer csak azt veszem észre, hogy mint egy filmsztárra, mindenhonnan kamerák szegeződnek rám. Valahonnan előkerül a férjem is, és döbbentem látom, hogy folynak a könynyei, és zokogva ismételgeti, hogy "megcsináltad, megcsináltad a lehetetlent". Egyszer csak térdre veti magát, és megcsókolja a lábam. Ettől már én is meghatódom, hiszen őt, a józan matematikust a maga racionális gondolkodásával talán még a gyerekeink születésénél sem láttam ennyire örülni…"