Silverstone megmenekült

2004.10.07. 20:24
Címkék
A Brand Synergy nevű brit vállalatnak sikerült megegyeznie Bernie Ecclestone-nal, a Formula-1 mindenható urával, így szinte biztosra vehető, hogy jövőre is lesz Brit Nagydíj. "Mindenben sikerült megállapodnunk, így hamarosan 2011-ig szóló szerződést írunk alá" -mondta Kim Cockburn, az 1992-ben világbajnok Nigel Mansell által is támogatott csoport igazgatója. Az angol futam megrendezése nemrégiben nagy veszélybe került, Ecclestone ugyanis a hírek szerint 8.9 millió fontot (3.3 milliárd forintot) kért a pályát üzemeltető British Racing Drivers Clubtól a jövő évi futam rendezési jogáért. A szervezet azonban közölte, legfeljebb 6 milliót tudna fizetni, különben vesztesége keletkezne a verseny lebonyolításával. A kért összeget brit sajtóértesülések szerint a Brand Synergy meg tudta adni, így minden akadály elhárult a közös munka elől. A silverstone-i pálya jogtulajdonosa még mindig a British Racing Drivers Club, ám valószínűleg egyezség születik majd az érintettek között a költségek, illetve a bevételek elosztásáról.
Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
4 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
4 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
5 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
5 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
5 órája