Kuttor hosszú távra tervez

2004.10.06. 22:17
Címkék
Athéni csapatunk egyik legszomorúbb tagja alighanem Kuttor Csaba volt. A Buda-Cash Team versenyzője másodszor vívta ki, hogy részt vehessen az olimpián, ám hiába volt a bravúr, a futam napjára belázasodott, s tüszős mandulagyulladása miatt nem indulhatott.
Az olimpiai távon legmagasabban jegyzett sportolónk vasárnap számára idegen területen próbálkozik: rajthoz áll a spanyol hosszú távú bajnokságon.- Évek óta tervezgetem, hogy az év vége felé indulok hosszú versenyen is, de valahogy mindig másképp alakult - mondta Kuttor.- Sikerült kihevernie az Athénban történteket?- A betegség kissé megviselt, a teljesítőképességem tizenöt-húsz százalékkal visszaesett, s csak most sikerült utolérnem magam. Sajnos nem tudtam úgy felkészülni, ahogyan szerettem volna.- Nem tart a hosszú versenytől?- Dehogynem, főleg a kerékpározástól, az nagyon hosszú lesz. Az edzések alapján azt mondom, körülbelül harminchat kilométeres óránkénti átlaggal tudom teljesíteni a százhúsz kilométert, de ez legalább tíz perc hátrányt jelent majd a legjobbakhoz képest. A futásban javíthatok, ha nem tör össze a kerékpározás. De azt megígérhetem, ha ennyi edzésből jól megy majd vasárnap, akkor minden évben vállalok majd egy hosszú távú versenyt.- Kik a viadal esélyesei?- A svéd Colting igazi specialista, a spanyol Hector Llanos is nagyon erős, és indul egy neves német versenyző is, meglepne, ha más is felférne a dobogóra.- A büdzsét kiegészítheti majd a pénzdíjból?- Ugyan, elég csekély a díjazás, az összdíj húszezer euró, más hosszú távú versenyeken ennél jóval többet lehet nyerni. Igazából a sikerélmény kellene. Feláldoztam az idényt az olimpiáért, nem kerestem egy fillért sem, csak a felkészülésre koncentráltam, s egy nap alatt minden elúszott. Kellett őszre egy új cél, amelybe lehet kapaszkodni.
Legfrissebb hírek

NB I: Vasas FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
2 perce

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
47 perce

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
47 perce

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
49 perce

Piastri vezet Norris előtt; Russell visszaesett a rajtnál – ÉLŐ

F1
56 perce

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
1 órája

NB III: az Újpest II 6–0-ra nyert, az MTK II négyet rúgott a Budafoknak

Labdarúgó NB II
1 órája

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
1 órája