Az Eb-n a fiatalok is remekül teljesítettek

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2004.10.01. 21:58
Címkék
Emberemlékezet óta nem volt ilyen hosszú és zsúfolt idényük a felnőtt öttusázóknak.
Marosi Ádám a felnôttek között is bebizonyította tehetségét (Fotó: Meggyesi Balázs)
Marosi Ádám a felnôttek között is bebizonyította tehetségét (Fotó: Meggyesi Balázs)
Marosi Ádám a felnôttek között is bebizonyította tehetségét (Fotó: Meggyesi Balázs)
Marosi Ádám a felnôttek között is bebizonyította tehetségét (Fotó: Meggyesi Balázs)
Marosi Ádám a felnôttek között is bebizonyította tehetségét (Fotó: Meggyesi Balázs)
Marosi Ádám a felnôttek között is bebizonyította tehetségét (Fotó: Meggyesi Balázs)
- Az Európa-bajnokságra Füri Csilla, Máthé Vivien és Szatmári Adrienn is felkészült, az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna pedig volt olyan állapotban, hogy a váltót segíteni tudja - kezdte Kulcsár Antal női szövetségi kapitány. - Utólag is úgy érzem, hogy a váltó és a csapat összeállítása is jól szolgálta a jövő érdekeit, megtudhattuk, hogy Máthé és Szatmári mire képes egyéniben, illetve utóbbi a váltóban. Az eredményekkel teljesen elégedett vagyok, beleillik az idei sorozatba. Az olimpiai számban, vagyis az egyéniben minden világversenyt megnyertünk, és annak külön örülök, hogy nem egy személy állt mindig a dobogó tetején, hiszen az olimpián és a vébén Vörös, míg a kontinensbajnokságon Füri nyakába akasztották az aranyat. Az Európa-bajnokság azt is bebizonyította, hogy a fiatalabbak képesek arra, hogy helyezés reményében induljanak a világversenyeken.
- Hogyan tovább?
- Egyelőre átmeneti időszakot élünk, pihenünk, és bevallom, még nem gondolkodtam a jövőről. Az edzőkkel a keddi elnökségi, illetve szakmai bizottsági ülésen találkozom, akkor beszéljük meg, meddig is tartson a szabadság, mikor kezdjük ismét a munkát.
Míg Máthé és Szatmári esetében a női kapitány fiatal, de világversenyeken már szerepelt öttusázókat indított, addig a férfiak szakvezetője, Pálvölgyi Miklós abszolút újoncot is avatott Marosi Ádám személyében.
- Többet érdemeltünk volna ezen az Európa-bajnokságon, nem volt szerencsénk. Vívás közben Horváth Viktor megsérült, nem is tudta folytatni a versenyt. Aztán Marosi Ádám másodikként ért ugyan célba, mégsem lett ezüstérmes, mert pályabírói jelentés miatt módosították az eredményt. Meg kell jegyeznem, hogy másnapra átépítették az ominózus pályaszakaszt, egyértelmű lett a haladási irány, ez is mutatja, hogy a bírók is ludasak a dologban. Az biztos, hogy Marosi nem szándékosan hibázott, mert ha még többet kell futnia, akkor is nagy előnnyel ér célba. Teljesítménye így is figyelemre méltó. A váltóban az első számtól kezdve nagyon jók voltak a fiúk, megérdemelten védték meg címüket.
- Marosi az idén junior-világbajnoki ezüstérmes lett, majd a felnőttek között is bizonyított. Mennyire számít rá a jövőben?
- Ádám megmutatta, mit tud, az idősebbeknek "fel kell kötniük a fehérneműt", és ez a harc jót tesz az öttusának. Eddig is kerettag volt, de az idén még a korosztályos versenyek voltak nála a hangsúlyosak. Ugyan még jövőre is junior korú, de számítok rá. Most egyébként már teljes pihenőjét tölti mindenki, ám október tizennyolcadikától Tápiószentmártonban lovastáborozáson veszünk részt. Ez valójában még a pihenés része, mert a tereplovaglás mellett csak fürdőzés lesz a programban. Az igazi munkát, ahogy szoktuk, novemberben Tatán kezdjük el.
Legfrissebb hírek

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
12 perce

Aranycipő: Gyökeres nem talált be, de maradt az élen

Minden más foci
39 perce

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
49 perce

„Az Eb-bronz mellé tettem az aranyérmet” – Kuczora Csenge az El-győzelemről

Kézilabda
52 perce

Lamine Yamal semlegesítésén múlhat az Internazionale sikere

Bajnokok Ligája
1 órája

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
1 órája

Barcelona királynőjét is megcsodálhatjuk a Magyar Sport napján – Ónodi Henrietta kincsei egy páratlan kiállításon

Torna
1 órája
Ezek is érdekelhetik