Schumi fityiszt mutatEcclestone-nak

KEMENCZKY ZOLTÁNKEMENCZKY ZOLTÁN
2004.09.10. 11:22
Címkék
Michael Schumacher úgy véli, világbajnoki pontverseny állását nézve van némi oka arra, hogy hétszeres világbajnoknak érezze magát. A kerpeni pilóta így üzent Bernie Ecclestone-nak, a Formula-1 fő jogtulajdonosának, akinek nincs ínyére, hogy Schumi olyan sapkában áll a kamerák elé, amelyen a hét csillag a hét világbajnoki címét jelzi.
"Lehet, hogy Bernie nem is mondott ilyet"

A hétszeres világbanoka hétcsillagos sapkában
A hétszeres világbanoka hétcsillagos sapkában
A hétszeres világbanoka hétcsillagos sapkában
"Nem tudom, mit mondott vagy mit nem, de ezt korábban is hallottunk már tőle. Lehet, hogy nem is mondta, csak valaki újra elővette az akkori nyilatkozatát" - mondta a hétszeres világbajnok Ecclestone nagyfőnök "sildessapkás" beszólására reagálva. (A közhelyesen a Formula-1 mindenható urának nevezett brit üzletember szerint Schumacher még nem tekithető egyértelműen világbajnoknak, mert akár pontbüntetéssel is sújtható, amíg tart a szezon. Való igaz, 1997-ben Schumit az összes pontjától megfosztották, mert az idényzáró versenyen, Jerezben szándékosan ki akarta lökni a későbbi világbajnok Jacques Villeneuve-öt. )
"Azt hiszem, a pontverseny állása alapján megengedhető, hogy világbajnoknak érezzem magam, ráadásul az újság is ezt írja" - magyarázta az összetettben 128 ponttal, behozhatatlan előnnyel vezető német pilótazseni, aki a vasárnapi Olasz Nagydíjat is szeretné megnyerni. Mint ahogyan tette ezt a korábbi tizenhárom versenyen tizenegy alkalommal.


Számolni kell a McLarennel

Kicsit laposabbra és szélesebbre „kalapálták”a McLaren-Mercedes orrát
Kicsit laposabbra és szélesebbre „kalapálták”a McLaren-Mercedes orrát
Kicsit laposabbra és szélesebbre „kalapálták”a McLaren-Mercedes orrát
Sok szurkoló - itt nyilván nem a hazai drukkerekre kell gondolni - abban bízik, hogy Schuminak Monzában talán nehezebb dolga lesz, mint korábban, hiszen nem egészen két hete a belgiumi Spa versenypályájáján Kimi Räikkönen legyőzte őt, és erre az idén más nem volt képes (Monte Carlóban a világbajnok nem ért célba). A McLaren-Mercedes legutóbb igen jó benyomást keltett, és "Schu" el is mondta, hogy a múlt heti, monzai tesztek alapján a wokingi istálló pilótáival és a Renault két versenyzőjével számolnia kell. Különben a McLaren feltűnő formai változáson is átment az utóbbi néhány napban: az idényben korábban katasztrofálisan (le)szereplő ezüstnyilak szélesebb és jobban lelapított orrkúppal gurulnak majd ki a monzai versenypályára.


Rubens már nagy fiú

Michael Schumacher futamgyőzelmelenne a hab a tortán
Michael Schumacher futamgyőzelmelenne a hab a tortán
Michael Schumacher futamgyőzelmelenne a hab a tortán
Michael Schumacher továbbra is szeretne a tifosók kedvére tenni, így nem csupán abban bízik, hogy futamgyőzelemmel spékelheti meg a világbajnoki "afterpartit", hanem abban is, hogy csapattársa, Rubens Barrichello révén Ferrari-pilóta szerzi meg a második helyet egyéniben a végelszámolásnál.
"Természetesen leginkább Rubensen múlik a dolog, de ha adódik olyan pillanat, amikor segíteni tudok neki a célja elérésében, megteszem" - mondta a hétszeres világbajnok.


Újabb "lóerővágás" előtt?

A Belga Nagydíjon látott számos defekt, illetve Schumacher és Panis múlt heti, monzai tesztbalesetei után sokan amondóak, a gumik már nem bírják azt az iszonyatos sebességet, amelyre a mai F1-es autók képesek.

A szakértők aggódnak a versenyzők biztonságáért, ami nem csoda, hiszen a monzai ma a leggyorsabb pálya a Formula-1-ben, bizonyos szakaszain az autók végsebessége túllépi majd a 360 km/órát. A megoldás valószínűleg az lehet, ha jövőre (vagy később) újabb "lóerővágást" hajtanak végre, mondjuk a hengerűrtartalom csökkentésével.
Legfrissebb hírek

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
4 perce

NHL: idegenbeli győzelemmel biztosította helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
22 perce

Videó: Kovács Bendegúz gólja elnapolta a feljutást – kapásból, ballal lőtt a hosszúba

Légiósok
33 perce

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
53 perce

A rúdugrás új dimenziója – Armand Duplantis

Képes Sport
1 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
1 órája

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
8 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik