Schmitt Pál húsz érmet remél

- Mintha csak Schmitt Pálnak szeretnének kedvezni…
- Ezt nem állítom, de tény, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna, mert így minden energiámmal az olimpiára koncentrálhatok.
- Izgul? Ennyi idő után még van önben versenydrukk?
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy már nagyon várom a rajtot, és mint egykori sportoló, olimpikon, teljes mértékben átérzem a versenyre készülők helyzetét. Tudom, mindannyian rengeteget dolgoztak azért, hogy az elkövetkezendő tizenhat nap során a lehető legjobban szerepeljenek, és abban is biztos vagyok, hogy sokuknál majd csak apróságokon múlik, hogy dobogós vagy mondjuk, pontszerző helyen végeznek-e Athénban.
- Ahogy figyelem, kifejezetten elégedettnek tűnik. Jól látom?
- Igen, elégedett, sőt büszke vagyok. Huszonkét sportágban kétszáztizenhat sportolónk áll rajthoz, ami már önmagában is hatalmas szám, de azt se feledjük, hogy négy csapatunk is kivívta a részvétel jogát, amire legutóbb majdnem harminc éve, Montrealban volt példa. (Moszkvában 1980-ban öt csapatunk volt jelen, de közülük nem is egy a több országot érintő bojkott miatt meghívásos alapon - a szerk.) Az, hogy férfi és női kézilabdában, valamint férfi és női vízilabdában is érdekeltek vagyunk, a magyar sport erejét jelzi, arról nem is szólva, hogy ezek közül többen is éremre, sőt aranyéremre esélyesként léphetnek pályára.

Nem jósol, de bizakodik

- Nyernek is?
- Nem vagyok jós, de hogy okkal bizakodhatnak, az tény. És rajtuk kívül még akadnak szép számmal ilyenek a magyar csapatban.
- Hányan? Amikor megkérdezték, eddig mindannyiszor nyolc aranyéremről beszélt. Továbbra is tartja magát ehhez a véleményhez?
- Azt mondtam, összesen körülbelül húsz érmet remélek, amelyből nyolc lenne az arany.
- Szóval nem változott a véleménye?
- Miután ez csak egy tipp, ezért kitartok mellette. Egyébként négy évvel ezelőtt Sydneyből ehhez hasonló eredménnyel térhettünk haza, amivel érzésem szerint akkor maradéktalanul elégedett volt a közvélemény. Bízom benne, hogy ez most sem lesz másként.
- Netán meg is tudná nevezni, hogy kiket tart egyértelműen aranyesélyesnek?
- Akkor játsszunk egy kicsit. Vegyük például a vívást, amely érthető okokból közel áll hozzám. Mit gondol, a férfi kardcsapat nyerhet?
- Úgy gondolom, igen.
- És a női párbajtőr-válogatott?
- Az is.
- Mi a helyzet e két fegyvernemben egyéni számaival? Azokban is lehetünk elsők?
- Igen.
- És a tőrözőknél Mohamed Aida?
- Természetesen ő is befuthat.
- Ha jól számoltam, ez öt volt, ugye?
- Annyi.

- Ha most megkérdezném, hogy vívásban hány bajnoki címünk lesz Athénban, biztos vagyok abban, hogy egynél többet nem mondana. Igazam van?
- Igen, szerintem azzal már maguk a vívók is elégedettek lennének.
- Pontosan ez a lényege az egésznek. Akár össze is számolhatnánk, hogy mely versenyszámokban nyerhetünk, szerintem összejönne tizenöt-húsz esély, de ettől még nem nyerjük meg mindet. Ráadásul megfigyelhető, hogy szinte mindig van olyan sikerünk, amire nem vagy csak nagyon titokban számítottunk. Mindezeket figyelembe véve mondtam azt korábban, hogy nyolc aranyat szerezhetünk Athénban, és továbbra is tartom magam ehhez. ---- - Említette, a magyar sport erejét az is jelzi, hogy négy magyar csapat is ott lesz az olimpián. De talán az sem mellékes, hogy hány sportágban szerez érmet vagy végez pontszerző helyen egy magyar sportoló…
- Így igaz. Szerencsére a paletta rendkívül széles, ami ugyancsak az erőnket bizonyítja.
- Internetes szavazásunkon a szurkolók nagy hányada gondolta azt, hogy akár tíznél is több sportágban lehetünk ott az első hat között. Egyetért ezzel?
- Ha most gyorsan összeszámoljuk, biztos, hogy tíznél többet találunk: kajak-kenu, vívás, vízilabda, kézilabda, úszás, öttusa, atlétika, sportlövészet, birkózás, ökölvívás, súlyemelés, cselgáncs, evezés, kerékpár, asztalitenisz, torna. Remélem, nem hagytam ki semmit. A felsoroltak közül akár mindegyikben pontszerzők lehetünk, és ha netán néhányban ezek közül mégsem sikerülne, akkor is valószínűnek tűnik, hogy a huszonkét sportág - ennyiben vagyunk érdekeltek Athénban - több mint a felében az első hat között zárhatunk. Ez a szám sok mindenről árulkodik.
- Szóval minden szép és jó?
- Ezt nem állítom. Hosszú évek óta nagyon nehéz és egyre nehezebb helyzetben van a magyar sport, de szerencsére mindig vannak olyan, jó értelemben vett megszállottak, akiknek a munkája a sikereket termeli. Ez azért is fontos, mert egy-egy ilyen olimpia után érezhetően nő a fiatalok érdeklődése a sikersportágak iránt, a jövő bajnokai éppen Kovács Katiék, Annus Adriánék, a vízilabdázók, a kézilabdázók vagy éppen Mincza Ildikóék győzelmei hatására kezdenek el sportolni. Ha már a háttérben dolgozóknál, az edzőknél, gyúróknál, orvosoknál tartunk, fontosnak tartom megjegyezni, hogy véleményem szerint világszínvonalú munka zajlik a sportági műhelyekben. Ehhez a magunk részéről a lehető legtöbb támogatást igyekeztünk megadni, szerintem egyetlen olimpiára készülő sportolónak sem volt hiánya semmiből, mind a körülmények, mind a sporttudományos háttér megfelelő volt ahhoz, hogy az adott versenyző a lehető legjobban felkészülhessen a játékokra. Ebből a szempontból nem voltak pénzügyi gondjaink sem, amiért a szponzorok mellett a mostani és az előző kormánynak is köszönettel tartozunk.

Történelmi versenyt rendez Athén

- Juan Antonio Samaranch elnöklése idején minden olimpiát, annak lezárásaként, egy rövid mondattal jellemzett. Ha most előre kellene mondani, miként jellemezné az athéni játékokat? Milyennek várja az előttünk álló több mint két hetet?
- Úgy gondolom, hogy Athén emberközeli, történelmi versenyt rendez, és nem lehet azt sem elhallgatni, hogy valószínűleg ez a biztonság olimpiája lesz.
- Végig a versenyek közelében lesz?
- Természetesen. Ha csak lehetőségem adódik, ott leszek a nézőtéren, és szurkolok a mieinknek. Tudom, nem nyerhet mindegyikük, de ha a maximumot próbálják kihozni magukból, ha a sportpályán igyekeznek a lehető legjobban szerepelni, és mindezt tiszta eszközökkel teszik, akkor már elégedettek lehetünk velük, méltó módon képviselték Magyarországot az olimpián. Az elutazás előtti csapatgyűlésen azt mondtam, hogy a görög fővárosban nemcsak sportolók ők, kétszáztizenhatan, hanem nagykövetek is lesznek, és ezt komolyan gondoltam. Hiszek abban, hogy mindannyiukra büszkék lehetünk majd.
- Ha jól gondolom, a szurkolás mellett az ön számára azok a legemlékezetesebb pillanatok, amikor magyar sportoló nyakába akaszthatja az olimpiai aranyérmet…
- Felemelő pillanat volt, amikor például Nagy Tímeát, Martinek Jánost, Kiss Balázst vagy a férfi vízilabda-válogatottat köszönthettem a dobogó tetején. Szeretném, ha Athénban újabb, ezekhez hasonló pillanatokat élhetnék át.
- A NOB-tagoknak előre jelezniük kell, hogy melyik számban szeretnének érmet átadni. Elárulja, hogy ön hová jelentkezett?
- Ugyebár háromszázegy versenyszám lesz az olimpián, így a százharmincöt NOB-tagra fejenként két-három éremátadás jut. Mindenki a saját sportolójának a sikerénél szeretne ott lenni, így nagy a "sakkozás", sőt az is előfordul, hogy az előre kiosztott szerepeket már az eredmény ismeretében a színfalak mögött elcseréljük. Bízom benne, hogy Athénban három-négy alkalommal én adhatom majd át az érmeket. Előzetesen női kajakra, atlétikára és birkózásra jelentkeztem be, de hogy pontosan melyik számokban, az egyelőre maradjon az én titkom. ---- - A Nemzeti Sport mellékleteként a napokban megjelent az Athén 2004 olimpiai magazin, amelyben néhány sportolót megkérdeztünk, szerintük mekkora jutalmat érdemelne az olimpiai bajnoki címet szerző versenyző. Olvasta a véleményeket?
- Olvastam, és igencsak érdekes válaszok születtek.
- Akkor azt is látta, hogy a többségük a minisztérium által közzétett listán szereplő tízmilliónál többet mondott. Miként vélekedik minderről?
- A GYISM által kidolgozott rendszert úgy jellemezném, hogy az abban szereplő összegek karbantartott jutalmak: az előző olimpián kiosztott pénzek megtoldva egy kicsivel, no meg az inflációval. Az aranyéremért járó tízmillió forint természetesen nagy pénz, de mégsem olyan nagy, hogy azzal egy új életet lehessen kezdeni: ekkora tőkével nem nagyon lehet vállalkozásba fogni, egy új lakás sem jön ki belőle. Mindazonáltal úgy vélem, hogy ha ehhez hozzátesszük az olimpiai érmeseknek járó életjáradékot, valamint az önkormányzatoktól, a kluboktól és a szponzoroktól kapható jutalmakat, akkor az így együtt már egészen tisztességes összeget tehet ki. De én remélem, sőt biztos vagyok abban, hogy egyetlen magyar sportolónak sem a pénz jár majd a fejében, amikor Athénban pástra lép, medencébe száll vagy kifut a pályára. ---- - Nem tart attól, hogy az amúgy érthetően minden eddiginél nagyobb biztonsági intézkedések teremtette hangulat rányomja a bélyegét a versenyekre?
- Nagyon bízom abban, hogy nem. Be kell látni, hogy sajnos korunkban ezekre az intézkedésekre szükség van. Az athéni olimpia lesz az emberiség történelmének legnagyobb szabású eseménye, hiszen soha, sehol, semmilyen körülmények között nem gyűlt még össze, nem lépett fel együtt kétszázkét ország. Arról nem is beszélve, hogy a megnyitón közös zászló alatt láthatjuk majd a két Korea sportolóit, de - csak hogy még egy példát említsek - iraki és iráni versenyzők is küzdenek majd sportszerű körülmények között a görög fővárosban. Ahhoz, hogy ezeket a pillanatokat senki és semmi ne zavarja meg, szükség van arra, hogy szakértők vigyázzanak Athénra. ---- - Milyennek találja a görög fővárost?
- Bár a nemzetközi sportsajtó hónapokon keresztül attól volt hangos, hogy a görögök nem készülnek el időben, azt kell mondanom, mindent a legnagyobb rendben találtunk. A házigazdák hatalmas, emberfeletti munkát végeztek, aminek az eredményét az elkövetkezendő napokban az egész világ megtapasztalhatja. Az előzményeket a tizenkét évvel ezelőtti barcelonai játékokhoz hasonlítanám. Akkor is félő volt, hogy a spanyolok elcsúsznak, aztán mégis nagyszerű, csodálatos olimpiát rendeztek. Úgy tűnik, a déli országokban élő emberek mentalitása már csak ilyen: nehezen lendülnek bele, de a végére mindent beleadnak, és ha az utolsó pillanatokban is, de befejezik a dolgukat.