Brazília végzett az élen

D. G.D. G.
2004.08.02. 23:00
Címkék
Úgy tetszik, a brazil nők nem akarnak lemaradni az urak mögött, akik megnyerték három héttel ezelőtt a Világligát, hiszen a dél-amerikai hölgyek diadalmaskodtak az említett sorozat női megfelelőjében, a Grand Prix-ben.
Az olaszországi Reggio Calabriában megrendezett hatos döntőben azonban nem kezdték valami biztatóan a szereplést, minekután az első mérkőzésen szoros csatában ugyan, de alulmaradtak a kubaiakkal szemben. Ám ezen a tornán ez jó előjelnek bizonyult, ugyanis a másik finalista, az itáliai csapat is vereséggel rajtolt. Piccininiéket a 2003-as győztes, jelenlegi világelső kínaiak leckéztették meg. A döntőben aztán összetalálkozott a két együttes, s Brazília egy rövid megingástól eltekintve - magabiztosan játszva győzött, s jelezte: Athénba is az aranyéremért utazik, ám az azzurrik második helyezése is remek eredménynek számít, még ugyanis sosem végeztek ilyen előkelő pozicíóban. "Jól kezdtünk, és szerencsére ki tudtuk venni az ellenfél legjobbjait a játékból, ez pedig döntőnek bizonyult." - így Fernanda Venturini, a dél-amerikaiak csapatkapitánya.

Női Grand Prix. Hatos döntő, Reggio Calabria. A-csoport: Olaszország-Kína 1:3 (-20, -23, 24, -20), Egyesült Államok-Kína 3:0 (23. 18, 20), Olaszország-Egyesült Államok 3:1 (22, 23, -22, 19). A végeredmény: 1. Egyesült Államok 3 pont (4:3), 2. Olaszország 3 (4:4), 3. Kína 3 (3:4). B-csoport: Kuba-Brazília 3:2 (-20, 24, -21, 19, 12), Kuba-Németország 3:0 (20, 21, 21), Brazília-Németország 3:1 (15, -20, 16, 9). A végeredmény: 1. Kuba 4 pont (6:2), 2. Brazíia 3 (5:4), 3. Németország 2 (1:6)
Elődöntő: Brazília-Egyesült Államok 3:2 (18, -19, 23, -21, 17), Olaszország-Kuba 3:1 (21, -26, 22, 25). Döntő: Olaszország-Brazília 1:3 (-19, -19, 24, -19). A 3. helyért: Egyesült Államok-Kuba 3:0 (20, 22, 16). Az 5. helyért: Kína-Németország 3:2 (15, -23, -30, 14, 14).
A Grand Prix végeredménye: 1. Brazília, 2. Olaszország, 3. Egyesült Államok, 4. Kuba, 5. Kína, 6. Németország, 7. Oroszország, 8. Lengyelország, 9. Japán, 10. Thaiföld, 11. Dél-Korea, 12. Dominikai Köztársaság
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik