Két magyar csapat kiemelt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.07.22. 20:26
Címkék
Négy magyar csapat várta a röplabda nemzetközi kupák luxembourgi sorsolását. Két esztendőt követően először fordul elő, hogy nem indul magyar klub a női Bajnokok Ligájában, amelynek oka, hogy a bajnoki címet megszerző BSE nem vállalta a nemzetközi szereplést.
A férfiaknál az elmúlt idényben a nyolc közé jutó Vegyész RC-Kazincbarcika nyolcadmagával kiemelt az Élcsapatok Kupájában, érdekességképpen a negyeddöntőben őt búcsúztató portugál Castelo da Maiával került a B-csoportba az új kiírásban. A Kométa-Kaposvárnak viszont a selejtező körben is pályára kell lépnie, mégpedig a 3. csoport Liberecben megrendezendő küzdelmeiben. Ha a Liberecet (cseh), a Vitoriát (portugál) és a Kisinevet (moldovai) is megelőzi, a második körben a D-csoportban folytathatja. Második helyezése esetén a CEV-kupa csoportselejtezőjében vigasztalódhat, ez esetben a 10. csoportban kellene felvennie a harcot a házigazda Grodnóval (fehérorosz), a Mariupollal (ukrán) és a Korsóval (finn).
A nőknél a Titász-NRK Nyíregyháza a nyolc kiemelt egyike az Élcsapatok Kupájában, s a belga Tongeren társaságában várják két ellenfelüket az A-csoportba. A Vasast a franciaországi Riomba szólítja a sors, ahol a Riom, a Charleroi (belga) és a Panathinaikosz (görög) lesz az ellenfele a CEV-kupa 8. csoportjában.
Legfrissebb hírek

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
25 perce

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
40 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
51 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
53 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
53 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
1 órája

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik