Dicsőséges múlt – sikeres jelen

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.07.17. 22:37
Címkék
A West End City Center átriumában pénteken este a dicsőséges múlt képviselői, a 149 olimpiai bajnokságot nyert magyar sportolók kiválóságai, és a sikeres jelen legjobbjai, az Athénba készülő olimpikonok találkoztak.
Az egybegyűlteket Schmitt Pál, a MOB elnöke köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy az olimpikonok hazajárnak a West End City Centerbe, hiszen Sydney után is itt ünnepeltek hőseink, s találkoztak dicső elődeikkel. A West End a legutóbbi olimpiának is hírvivője volt, hetenként közel 400 ezer látogató szurkolt a központban, a hatalmas kivetítőkön nézve az olimpiai játékok legizgalmasabb pillanatait. Ezúttal újítottak, hiszen a West End Nyugati téri bejárata mellett, valamint a Ferdinánd híd közelében lévő épületek végénél egybefüggő üvegfelületen helyezték el a 149 olimpiai bajnokságot nyert magyar sportember hatalmas fotóját. A kiállítás közel két hónapja alatt megközelítően hárommillió ember látja majd a bajnokokat. A felirat és a megvilágítás olyan látványelemeket garantál, ami kiemelt érdeklődésre tart majd számot. A West End belső területein, a folyosók korlátjaira szerelhető felületeken a Reuters hírügynökség segítségével az olimpia legérdekesebb, leglátványosabb magyar, illetve nemzetközi vonatkozású pillanatait mutatják be. A napról napra új fotóval bővülő Ötkarikás pillanatok című fotókiállítás az olimpia végére 300 képet bemutató tárlattá bővül. Az épületen belül, a Millenniumi udvar légterében pedig – A sikeres jelen címmel – Athén magyar olimpiai bajnokainak óriásfotóit helyezik majd el a győzelmüket követő napon.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
4 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
5 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
5 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik