A közgyűlés dönt a csapatról

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.07.16. 22:45
Címkék
Péntek délutáni ülésén a MOB elnöksége elfogadta az athéni olimpiai játékokra utazó küldöttség és csapat személyi összetételére tett javaslatot, amelynek jóváhagyására a szombaton 10 órakor kezdődő közgyűlés hivatott.
Schmitt Pál elnöki bevezetője után Aján Tamás főtitkár ismertette az előkészítő bizottság javaslatát, amelyet a szakszövetségekkel történt egyeztetések után állítottak össze, minden személyi kérdést a szövetségre bízva. Az elnökség előtt egyetlen kérdés szorult tisztázásra, a kétszeres Haller, Pető világbajnok evezős páros szétválása – a Haller, Bencsik kettős szerepeltetése.
Dávid Imre, a számvizsgáló bizottság vezetője az evezősszövetség elnökeként szolgált alapos szakmai magyarázattal: a világbajnok páros a sérülésekkel tarkított év után mostanra nem tudta viszszanyerni régi lendületét. A Világkupa-versenyeken a vártnál gyengébben szerepeltek, így a hét elején tartott tesztek alapján az edzők Bencsik Gábor személye mellett döntöttek, javasolva a Haller, Bencsik kettős nevezését, amivel végül az elnökség egyetértett. Így már csak atlétikában maradt néhány kérdőjel, valamint a kézilabda- és a vízilabda-válogatottak kapitányainak kell megnevezniük a 15-15, illetve a 13-13 utazó játékost, méghozzá legkésőbb hétfő estig, hiszen 21-én éjfélig a végleges, név szerinti magyar nevezésnek meg kell érkeznie Athénba. A csapat várhatóan 212 tagú lesz. A csapatot 121 szakember, sportegészségügyhöz tartozó orvos, gyúró, pszichológus kíséri el Athénba.
Füleky András helyettes államtitkár ismertette az eredményesen szereplő versenyzők és a felkészítésükben közreműködő szakemberek állami jutalmazásának tervét. Az egyéni sportágak olimpiai bajnokai tízmillió forint jutalomra számíthatnak, az ezüstérmesek nyolc-, a bronzérmesek hat-, a negyedik helyezettek öt-, az ötödik helyezettek négy-, a hatodik helyezettek hárommilliót kapnak adómentesen. A vízilabda- és kézilabda-válogatottak az olimpiai bajnokság megnyerése esetén játékosonként ötmillióra, azaz vízilabdában 65, kézilabdában 75 millió jutalomra számíthatnak, amit a kapitányok a nyújtott teljesítmények alapján, differenciáltan osztanak el. De a csapat legjobbja sem kaphat többet az egyéni olimpiai bajnoknál. A felkészítésben részt vevő edzők, szakemberek mellett ezúttal ismét gondolnak a nevelő edzők jutalmazására is.
Molnár Zoltán ügyvezető igazgató az idei költségvetés alakulásáról adott tájékoztatást. A rendelkezésre álló 2.3 milliárdból 1.5 milliárd a sportszakmai célokra adott állami támogatás, továbbá 248 millió a részvételre, amit a MOB saját bevételeiből félmilliárdra egészít ki.
A szombati közgyűlésen az olimpiai mozgalomban kifejtett tevékenységükért többen MOB-díj elismerésben részesülnek.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
4 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
5 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
5 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik