Palócok csatája Balassagyarmaton

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.07.06. 21:48
Címkék
Ezen a hétvégén Balassagyarmaton gyűlik össze a hazai triatlonos élet apraja-nagyja, a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a nógrádi város ad otthont valamennyi korosztály váltó országos bajnokságának és a pénzdíjas nemzetközi versenynek.
A 18. Palóc-kupa programja már péntek délután megkezdődik, 15 órától fogadják a nevezőket a Madách Imre kollégiumban, majd 18 órától mindenkinek lehetősége nyílik feltölteni a szénhidrát-készleteket az ilyenkor szokásos tésztaparti keretében.
Július 10-én, szombaton a Nyírjesben már a versenyeké a főszerep, a sprinttávú és utánpótlás ranglistaversenyeken a Budapest-bajnokság és a vidékbajnokság érmeiért is hajtanak majd a legjobbak.
Kora délután a triatlon után az egyre népszerűbb aquathlonban is kipróbálhatják magukat, a futásból, úszásból, majd újra futásból álló sportágban egyéni és váltóversenyt is rendeznek, mindenki számára teljesíthető távokon.
A váltó országos bajnokságra vasárnap kerül sor, az újoncok futama rajtol elsőként, reggel fél tízkor. A futamokat az egykori versenyigazgató, a Magyar Triatlonszövetség elnökségi tagja, Révész László emlékére rendezik meg.
A váltókban három, azonos nemű versenyző kaphat helyet, de a bajnoki futamok keretében egy triatlonista csak egy váltóban versenyezhet. A felnőttek esetében 400 méter úszásból, 8 kilométer kerékpározásból és 2 kilométer futásból álló távokat mindhárom csapattagnak teljesítenie kell.
A felnőtt férfiaknál a kaposvári Buda-Cash Team, a nőknél pedig a bajai Mogyi SE együttese a címvédő.
A balassagyarmati versenyekre a nevezési díj 400 és 1800 forint között mozog, jelentkezést a helyszínen is elfogadnak. A versenyről a www.vitalitas-se.hu internetes oldalon olvashatnak további információkat.
Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
21 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
28 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
45 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
51 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik