Az NSO ajánlja:
Portugália
Spanyolország
Előzetesen a döntő többség azt hitte, a SpanyolországPortugália találkozón legfeljebb az dől el, melyik csapat jut elsőként és melyik másodikként tovább, most pedig ott tartunk, hogy a kettőből valószínűleg csak az egyik éli túl az egyenes kieséses szakaszt, hála a görögöknek.
További furcsaság, hogy – papíron – a spanyolok a pályaválasztók – Portugáliában… Persze emellett is akadnak említésre méltó történések, bár ezek közül viszonylag kevés foglalkozik a szűk értelemben vett sporttal. Ahogyan arról tegnap már említést tettünk, a portugálok a történelemkönyveket bújják önbizalom-növelő adatok után kutatva, a spanyolok erre abszolút hidegvérrel csak egyetlen adatot mondanak: 1981 óta nem kaptak ki a nyugati szomszédtól.

A portugál táborban a kezdőcsapatot illetően immár nincsenek kérdőjelek: úgy tűnik, Scolari letette a voksát az új sor mellett. A kaput továbbra is Ricardo őrzi, bár itt rögvest megállhatunk egy szóra. A torna előtt ugyanis a nép visszakövetelte a csapatba a remek idényt produkáló Vítor Baíát. Ennek ellenére "Felipao" nem engedett a nyomásnak. Ezen a ponton elmerenghetett ugyan Vítor Baía: nem lett volna-e egyenlő a megszégyenítéssel, ha egy nála hét évvel fiatalabb és számtalan nagy derbivel szegényebb kapus cseréjeként ücsörög a padon?

Pauleta (pirosban) eddig nem szerzett gólt a tornán, a portugálok nem bánnák, ha a spanyolok ellen megtörne a rossz sorozata

A spanyolok igyekeznek elterelni a figyelmüket a nagy tétű összecsapásról, így például Vicente (balra) és társai inkább kosárlabdáztak
Persze, igyekeznek a portugálok ellen is lélektani hadjáratot folytatni, erre jó példa Vicente nyilatkozata: "A portugálokon lesz a nagyobb nyomás, hiszen nekik nyerniük kell, ráadásul otthon vannak, ezért korán gólt kellene szerezniük. Emiatt viszont ki fognak nyílni hátul, ebből jó lenne profitálnunk."

Hogy igaza van-e, az majd kiderül este. ---- Spanyolország
23 Iker Casillas
4 Albelda
5 Puyol
6 Helguera
7 Raúl
8 Baraja
10 Morientes
14 Vicente
15 Raúl Bravo
19 Joaquín
22 Juanito
Kapitány: Inaki Sáez
Portugália
1 Ricardo
4 Jorge Andrade
6 Costinha
7 Figo
9 Pauleta
11 Simao Sabrosa
13 Miguel
14 Nuno Valente
16 Ricardo Carvalho
18 Maniche
20 Deco
Kapitány:
Luiz Felipe Scolari ---- Raúl
Az már önmagában elég lenne a méltatásához, hogy ő a Real Madrid és a spanyol válogatott csapatkapitánya is. Ennek ellenére mostanság nem produkál úgy, ahogyan azt tőle megszoktuk, bár tény, a léc nincs éppen alacsonyan… Az aktív játokosok közül Raúl szerezte a legtöbb gólt a Primera Divisónban, ráadásul a spanyol válogatottsági gólrekord is az övé. Mostani párjával napi kapcsolatban áll, hiszen egymás mellett játszanak a madridi sztáregyüttesben. Klasszisára jellemző: a realos szerződésében 190 millió eurós kivásárlási ár szerepel…
Luis Figo
A portugálok nemzeti hőse az 1991-ben öszszeálló "aranygeneráció" egyik markáns alakja. Pályafutásának további sarokpontja a Sportingnál végigjárt futballiskola, majd a szép barcelonai évek, aztán pedig a nem éppen csendes és nem éppen olcsó (65 millió euró…) átigazolása a Real Madridhoz. Itt aztán találkozott Raúllal, a hetes mez azonban maradt a spanyolnál. A válogatottban viszont a svéd topmodell feleséggel büszkélkedő Figóé a hetes dressz – és az a felelősség, hogy több mint egy évtized után ismét nagy sikerre vigye – ezúttal már a felnőttek között – a portugál válogatottat.
Hoppá
A két szomszédos ország a futballpályán is igen sokszor találkozott – a portugálok a nagy rivális ellen léptek fel a legtöbbször. A 31 tétmeccset számláló örökmérleg a következő: 15 spanyol győzelem, 12 döntetlen, 4 portugál siker. Legutóbb tavaly szeptember 6-án csaptak össze: a spanyolok, elcsendesítve a guimaraesi közönséget, sima 3–0-val mentek haza. Az akkori szereplők közül csak négy spanyol, illetve három portugál nem lesz jelen a pályán vasárnap is…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





