A Varga, Hirling kettős a középdöntőbe evezett

2004.06.18. 21:43
Címkék
A Világkupa-sorozat utolsó állomásán, Luzernben mindhárom olimpiai kvótás egységünk vette az első napi akadályt, és továbbjutott a szombati középdöntőbe.
Elsőként a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős kettős nyugodhatott meg, mivel a fiatal duó rögtön az előfutamát megnyerte, így aztán a délutáni reményfutamokat már páholyból - legalábbis a tribünről - figyelhette. Nem úgy a válogatott társak. A kétszeres világbajnok Haller Ákos, Pető Tibor páros ugyan második lett selejtezőcsoportjában, ám így sem sikerült egyből továbblépnie, az újabb lehetőséget viszont már nem szalasztotta el, biztosan nyerte meg a reményfutamot. Hallerék mellett Stift Edit, Remsei Mónika kettős is jelesre vizsgázott küzdeni tudásból, ugyanis a gyengébb előfutam után - ahol is csak negyedikként ért célba -, a pótkvalifikációt már másodikként hozta, s ezzel ugyancsak húzhat a középdöntőben.


VILÁGKUPA-VERSENY, LUZERN.
Előfutamok. Férfiak. Könnyűsúlyú kétpárevezős. 3. futam: 1. Magyarország (Varga Tamás, Hirling Zsolt) 7:08.82. Kétpárevezős. 2. futam: 1. Olaszország (Galtarossal, Sartori) 6:22.29, 2. Magyarország (Haller Ákos, Pető Tibor) 6:26.97. Nők. Könnyűsúlyú kétpárevezős. 1. futam: 1. Románia (Burcica, Alupei) 7:04.15, ...4. Magyarország (Stift Edit, Remsei Mónika) 7:17.50
Reményfutamok. Férfiak. Kétpárevezős. 2. futam: 1. Magyarország (Haller Ákos, Pető Tibor) 6:20.06. Nők. Könnyűsúlyú kétpárevezős. 3. futam: 1. Nagy-Britannia (Casey, Langlands) 7:07.96, 2. Magyarország (Stift Edit, Remsei Mónika) 7:10.47
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
16 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik