Ellentétek találkozója

2004.06.17. 21:01
Címkék
A dánok önbizalommal telve, a bolgárok pedig a jelentős hiányával küszködve készülnek az egymás elleni fellépésükre.
Az északiak az olaszok elleni teljesítményükkel vélhetőleg most is elégedettek lennének – némiképp emelve persze a hatékonyság fokát. További pozitív fejlemény, hogy Thomas Gravesen letöltötte eltiltását, így elvileg viszszafoglalhatná a helyét a középpályán. Elvileg, mert a helyettesek (Christian Poulsen, Daniel Jensen) olyannyira jól teljesítettek, hogy korántsem biztos a csere. Elöl is nőtt a variációs lehetőségek száma, mert édesanyja halála után immár Jesper Grönkjaer is a kerettel edz, két gyakorláson már túl is van. "Most már a meleghez is hozzászoktam. A fiúk azt mondták, ahol játszani fogunk, ott még nagyobb a hőség, de szerintem azzal sem lesz gond" – vélekedik Grönkjaer. A sérüléseket tekintve sem rossz a helyzet, csupán egy tartalék, Per Kroldrup bajlódik a bokájával.
A mester, Morten Olsen örvend a visszatérőknek. "Gondban vagyok a kezdőcsapatot illetően – bár ez kellemes gond. Most, hogy Jesper is itt van, az összes taktikai elképzelést megvalósíthatjuk. Gravesen már tűkön ül, játszani akar, de lehet, hogy kénytelen lesz tovább várni" – ködösített tovább az ősz edző, aki egyébként maga is játszott háromszor a bolgárok ellen.
A túloldal – kis túlzással élve – romokban hever: állítólag még egy kis összezördülés is volt az öltözőben a svédek elleni katasztrofális derbit követően. A csapattagok aztán utólag úgy emlékeztek a diskurzusra, hogy "tiszta vizet öntöttünk a pohárba". Hogy ez mit is jelent valójában, talány, de abban mindenki egyetértett, hogy ne nézzék meg a meccs videofelvételét… Az egyszemélyes csatársort jelentő Dimitar Berbatov mindössze anynyit jegyzett meg az előző találkozón előadott produkcióról, hogy: "Borzalom". Lesz is változás: a jelenlegi keret gólrekordere mögött ugyanis Zoran Jankovics helyett a sérüléséből immár teljesen felépült Velizar Dimitrov játszik. ---- Bulgária

Zdravkov
Ivanov
Kirilov
Pazsin
I. Petkov
Peev
Sz. Petrov
Hrisztov
M. Petrov
Dimitrov
Berbatov
Kapitány: Plamen Markov

Dánia

Sörensen
Helveg
Laursen
Henriksen
N. Jensen
Gravesen
Poulsen
D. Jensen
Tomasson
Jörgensen
Sand
Rommedahl
Grönkjaer
Kapitány: Morten Olsen ----
11. veterán-világbajnokság, Luzern
Nôk. Egyes. 40 év felettiek. 1. Urbán Edit (Magyarország), 2.Batinics (Horvátország), 3. Takakiva (Japán) és Farina (Oroszország). Páros. 40 év felettiek. 1. Takakiva, Takahasi (Japán), 2. Antonjan, Trapp (Örményország, Németország), 3. Urbán, Diebold (Magyarország, Németország) és Ramberg, Pedersen (Dánia)
Dimitar Berbatov
Tőle nem kevesebbet várnak a bolgár szurkolók, mint hogy feledtesse Hriszto Sztoicskovot – vagy legalábbis megközelítse a nemzeti hős teljesítményét. Ha az Európa-bajnoki selejtezőket vesszük alapul, jó úton jár, hiszen hat meccsen öt gólt rúgott. Aktuális párjával Bundesliga-találkozón fut össze, tekintve, hogy Berbatov a Leverkusen labdarúgója. A most befejeződött idényben szerzett is 16 gólt.
Bővebben Berbatovról

Ebbe Sand
A mérnöki diplomával is büszkélkedő csatár jelenleg a Schalke alkalmazottja, a legutóbbi idényben 30 meccsen 8 gólra futotta az erejéből. Jól fejel, a technikai tudása is megfelelő, az utóbbi időben azonban mind a klubjában, mind a válogatottban kicsit háttérbe került. A gelsenkirchenieknél barátja, Émile Mpenza távozása viselte meg, míg a dán nemzeti csapatban jelenleg a milanos Jon Dahl Tomasson a sztár.
Bővebben Sandról
Legfrissebb hírek

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
9 perce

Tíz év után újra magyar győzelem a kerekesszékes ITF Touron

Tenisz
18 perce

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
40 perce

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
43 perce

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
49 perce

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
53 perce

Vívás: ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot

Utánpótlássport
58 perce

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik