Grönkjaer otthon maradt

G. P.G. P.
2004.06.08. 21:47
Címkék
Még el sem kezdődött az Európa-bajnokság, máris megfogyatkozott a dán küldöttség. Jesper Grönkjaer ugyanis nem utazott el hétfőn a kerettel Portugáliába, ráadásul nem egy egyszerű sérülés miatt, hanem jóval komolyabb okból. A dán szövetség honlapján megjelentek szerint a Chelsea 26 éves szélsője egy családtagjának betegsége miatt maradt egyelőre otthon.
Részleteket nem közöltek, sőt a szövetségi kapitány, Morten Olsen arra kérte a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben Grönkjaer magánéletét ebben a nehéz helyzetben. "Beszéltem Jesperrel, azt mondta nekem, hogy most a szerettei a legfontosabbak, és csak akkor szeretne elutazni, ha már képesnek érzi magát az összpontosításra. Tökéletesen megértem a döntését. Vannak a világon fontosabb dolgok, mint a futball, ilyen például a család. Ha úgy gondolja, bármikor csatlakozhat hozzánk" – így a szakvezető. Olsen hozzátette, éppen az elmondottak miatt nem hív be pótlólag senkit, felkészült rá, hogy 22 játékossal csinálja végig a kontinensviadalt.
A dán válogatott az olaszokkal, a svédekkel és a bolgárokkal szerepel együtt a C-csoportban. Első mérkőzését jövő hétfőn vívja, Olaszország ellen.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
7 órája