Dallos Zsófia bravúrja

O. F.O. F.
Vágólapra másolva!
2004.05.29. 23:51
Címkék
Az utóbbi évek legnagyszerűbb nemzetközi eredményeit érték el válogatott díjlovasaink.
Az idei Világkupa-sorozat első fordulójában a szlovéniai Lipicán 17 nemzet 40 lovasa 56 lóval állt rajthoz, és Dallos Zsófia pályafutása eddigi legnagyobb sikerét könyvelhette el. Magyar bajnokunk Leonardo nyergében előbb bejutott a Nagydíj-kűrbe, majd az erős mezőnyben az előkelő hatodik helyet érdemelte ki. A 68.825 százalékos teljesítmény egyben azt jelenti, hogy Dallos megszerezte a második kvalifikációs eredményt a jövő évi moszkvai Európa-bajnokságra, amelyen így már biztosan elindulhat. A magyar sportolónő produkciójára jellemző, hogy a dán bíró például a harmadik helyre rangsorolta a gyakorlatot. Dallos ezzel a közép-kelet-európai liga harmadik helyéről várja a folytatást az orosz Szidnyeva és a fehérorosz Lis mögött.
A lipicai viadal Kiskörében két magyar próbált szerencsét: Komáromi Anikó a 8., Nagyházi Júlia pedig a 10. helyen zárt. Nagyházi egyben megerősítette junior Európa-bajnoki minősülését. Szeicz Erika – társaihoz hasonlóan Xenophon LK – a müncheni nemzetközi versenyen indult, és Furmint nevű lovával a 10. lett, egyben kivívta az indulási jogot a jövő évi korosztályos Eb-re. Dallos Gyula mesteredző tanítványai legközelebb a hidegségi országos minősítőn lovagolnak négyszögben, majd a sóskuti háromcsillagos nemzetközi minősítő viadal következik a sorban.

DÍJLOVAGLÓ VILÁGKUPA-SOROZAT, 1. FORDULÓ, LIPICA. Nagydíj-kűr: 1. Jelena Szidnyeva (orosz), Artax-Condor nevű lován 77.60, …6. Dallos Zsófia (magyar), Leonardo n. l. 68.825. Intermediaire kiskör: 1. Irina Lis (fehérorosz), Lady Bettina n. l. 70.07, …8. Komáromi Anikó (magyar), Ritchbourg n. l. 62.10, …10. Nagyházi Júlia (magyar), Remis n. l. 60.50
NEMZETKÖZI VERSENY, MÜNCHEN. Nagydíj-kűr: 1. Suzanne Lebek (német, Healey’s Beluga n. l.) 68.25, …10. Szeicz Erika (magyar, Furmint n.l.) 63.66. ---- A ---- S
Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
42 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
45 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik