Halovány esély maradt

LANTOS GÁBORLANTOS GÁBOR
2004.05.14. 22:37
Címkék
Az Innsbruckban zajló olimpiai kvalifikációs torna második napjának végére csak Pázsy Ferenc maradt versenyben a magyarok közül, de az ő olimpiai kvalifikációjára is igen csekély az esély, mivel szombaton és vasárnap nem kevesebb mint hét mérkőzést kellene megnyernie, s bármelyik találkozón elszenvedett vereség a búcsúval egyenértékű.
Pedig a pénteki nap nem kezdődött roszszul az első számú magyar férfi asztaliteniszező számára, hiszen a délelőtti mérkőzések közül ő aratta az egyik legsimább győzelmet a norvég színekben induló Moldován István ellen. Az Erdélyből Skandináviába áttelepült versenyző a négy szett alatt mindössze tizenhárom pontra volt képes, ami jelzi Pázsy hatalmas fölényét. A folytatás már nem alakult ilyen jól Pázsy számára, hiszen este kikapott a holland Keentől 4:2-re, akitől néhány nappal korábban Bundesliga-mérkőzésen is vereséget szenvedett. Keen gyorsan elhúzott 2:0-ra, Pázsy egyenlített, de az utolsó két szett már egyértelműen a holland diadalát hozta. Pázsy Ferenc a vereséggel az alsó ágra került, ahonnan egy versenyző jut ki az olimpiára, ám ez az út pokolian nehéz.Nem járt sokkal jobban Fazekas Péter sem, aki gyakorlatilag nyolc óra leforgása alatt mondott búcsút athéni álmainak. Előbb a verseny harmadik kiemeltjével, a hongkongi Leung Csu Jannal mérkőzött, és szenvedett 4:2-es vereséget, majd az alsó ágon a norvég Erlandsen ütötte el a továbbjutástól Fazekast: a 22 éves magyar versenyző drámai körülmények között 4:3-ra kapott ki a skandinávtól.EGYÉNI OLIMPIAI VILÁGSELEJTEZÔ, INNSBRUCK. Férfiak. Második szakasz. Pázsy–Moldován (norvég) 4:0 (4, 3, 2, 4), Keen (holland)–Pázsy 4:2 (4, 9, –9, –7, 4, 4), Leung Csu Jan (hongkongi)–Fazekas Péter 4:2 (8, 7, –8, 8, –2, 6), Erlandsen (norvég)–Fazekas 4:3 (6, –4, 10, –8, –5, 8, 6)
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
4 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
5 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
5 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik