Megvan az első riói siker

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.05.03. 21:12
Címkék
Ahhoz képest, hogy Rio a brazil futball (egyik) központja, elég sok az a négy forduló, amennyit várni kellett az állam csapatainak első sikerére az országos bajnokságban.
Hiába van ott a mezőnyben négy patinás gárda, a Botafogo, a Vasco, a Flamengo és a Fluminense, az első három kör jobbára vesszőfutást és döntetleneket hozott a rióiaknak. A hét végére azonban legalább a Flu megemberelte magát, és a Vasco legyőzésével megtörte az átkot. A Fluminense sikerei elég gyakran köthetők Romárióhoz, illetve a góljaihoz, most azonban a kivételes alkalmak egyikét élhették át a Maracanába kilátogatók. Ôvénsége sérülés miatt már a negyedik percben leballagott a pályáról, a helyére Rodrígo Tiuí állt be, és a Flu neki köszönhette a diadalt. A cserecsatár az 56. percben addig tüsténkedett az ellenfél kapuja előtt, míg Henriquéről a saját kapujába nem került a labda.Rossz napok járnak két Sao Pauló-i hatalmasságra, a Corinthiansra és a Santosra. A közelmúltban három országos bajnoki címet nyerő Cort a legnagyobb nyári szerzemény, a 37 éves Freddy Rincón (ez is minősíti a klub helyzetét…) öngólja sodorta nehéz helyzetbe, majd ezután az újonc Palmeiras háromszor is bizonyította, önerőből is képes a kapuba találni. A Corinthians öt napon belül másodszor kapott ki 4–0-ra, és nem lennénk meglepve, ha a tavaly október óta a negyedik edzőjét fogyasztó klubnál elkezdenék keresni Oswaldo de Oliveira utódát.A Santosnál pedig lassan a drukkerek kívánják a pokolba Emerson Leao mestert, feledve, hogy a gárda neki köszönheti két évvel ezelőtti egyetlen országos bajnoki címét. A Santos már a harmadik vereségét szenvedte el ebben az idényben, ezúttal a Cruzeiro előtt volt kénytelen fejet hajtani, és ami még rosszabb, hogy a Vila Belmiróban, odahaza tette. A látogatók zászlóvivője újfent a duplázó Dudu volt, akit a bajnokság előtt szinte senki sem ismert, négy forduló alatt viszont mindenki megtanulta a nevét. Hat gól kellett hozzá.Végül pedig emlékezzünk meg arról, hogy a Vitória alig hatvanperces villogással megállította a Figueirensét, így elfogytak a százszázalékos csapatok a bajnokságban. Veretlenből is már csak öt van, a Ponte Preta, a Sao Paulo, a Cruzeiro, a Criciuma és a Coritiba tudott minden meccsén legalább egy pontot szerezni. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
4 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
31 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
32 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
32 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
39 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
43 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik