Veres Péter spanyol bajnok lett

D. G.D. G.
Vágólapra másolva!
2004.04.29. 22:53
Címkék
Veres Péter teljesítményére egyszerűen nincs szó. Azt már hírül adtuk, hogy a spanyol Almería Soriában, a döntő első két mérkőzésén 11-ig jutott  akkor Veres egészen biztos volt benne, hogy csapata a soron következő két hazai meccsén kivívja a bajnoki címet.
És lám, a magyar játékosról kiderült: nemcsak kiváló ütő, de jósnak sem akármilyen, hiszen alakulata az első összecsapást 3:2-re, a másodikat pedig 3:1-re megnyerte, ennek köszönhetően honfitársunk már spanyol bajnoknak vallhatja magát. Azt talán már felesleges említenünk, hogy ismét kiváló produkcióval rukkolt elő, hiszen elvétve akadt csak olyan derbi a pontvadászat során, amelyen ne Veres lett volna a legeredményesebb, ne termelt volna húsz pont fölött. Nos, az Almeríában rendezett két ütközet sem lógott ki a sorból, mivel az elsőn 29 (!), a másodikon pedig 24 egységig jutott. Honfitársunk egész éves produktumát látva bátran kijelenthetjük: kinőtte az amúgy sem gyenge spanyol bajnokságot.A másik magyar válogatottnak, aki bajnoki döntőt játszhatott, már koránt sincsenek ilyen rózsás élményei. Koch Róbertről van szó, aki a Friedrichshafennel bejutott ugyan a német fináléba, ám 3–1-re elveszítette azt. Pedig jól indult a sorozat a magyar feladó számára, hiszen első mérkőzését idegenben megnyerte a klubja, ám az utána következő hármat elveszítette. ---- K ---- S
Legfrissebb hírek

Videó: Diogo Jota gyermekei is pályára léptek a Liverpool bajnokija előtt

Angol labdarúgás
6 perce

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
1 órája

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
1 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
3 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
3 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
3 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik