A PSG nyerte a rangadót

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2004.04.25. 22:26
Címkék
Már hárompontos előnnyel robog a címvédés felé az Olympique Lyon, miután ő maga nyert, eddigi első számú üldözője, a Monaco pedig odahaza meglepő vereséget szenvedett az UEFA-kupás helyért hajtó, jelenleg hatodik Nantes-tól.
A hercegségbelieknek ezzel – legalábbis egyelőre – oda a második helyük is, hiszen a 33. forduló vasárnap esti záró mérkőzésén, a nagy rangadón a Paris Saint-Germain 2–1-re legyőzte az Olympique Marseille-t.A Newcastle elleni csütörtöki kupameccs kissé elbágyasztotta a délieket, ez már a kezdés utáni pillanatokban látszott. Nem is késett sokáig a hazaiak vezető gólja: a Sorín labdájával meglóduló Pauleta nagyszerű emeléssel már a 11. percben bevette Fabien Barthez kapuját. A vezetés megszerzését követően már egy nyugodt fővárosi csapat komponálta támadásait, közben Barthez magabiztos védésekkel tartotta a lelket a marseille-iekben. A második félidőben sem változott a játék képe, és ahogyan az elsőben is, jött Pauleta: a portugál gólvágó ezúttal Fiorése passza után nyerte meg a Barthezzel vívott párharcát. A fővárosi közönség már elkönyvelte a győzelmet, javában ünnepelte például a jutalomcserét kiérdemlő Pauletát, mégis izgalmas lett a vége: a 90. percben Meriem labdájából Batlles faragott a hátrányon. Az OM megpróbálta a lehetetlent, de nem tudott még egyszer kifogni Létizin. A fővárosiak ezzel feljöttek a Lyon mögé, és folytatták kiváló sorozatukat is: tétmérkőzésen sorozatban hatodszor is legyőzték egyik legnagyobb vetélytársukat.A forduló nagy vesztese a Monaco, amely az utóbbi hetek döntetlenszériája után ezúttal már pontot sem tudott szerezni. "Csalódottak vagyunk, mert fontos pontokat veszítettünk, és lehet, hogy ma elúszott a bajnoki cím is" – kesergett Didier Deschamps, a Monaco vezetőedzője. A BL-döntő küszöbére érkező hercegségbeliek a sérült Roma kapus, valamint a pihenőt kapó Bernardi, Morientes és Rothen nélkül álltak ki a Nantes ellen, és ez meg is látszott a játékukon – tulajdonképpen egyetlen igazi helyzetet sem tudtak kikalakítani. A Nantes-nak sem volt egynél több, abból viszont a kiugró Marama Vahriua mattolta Tony Sylvát. "Egyértelmű, sokat kivett belőlünk a Bajnokok Ligája-meccs, és a forróság sem volt a segítségünkre. De ez utóbbira a nantes-iak is hivatkozhatnának" – mondta Deschamps a nevelőegyesületétől elszenvedett vereséget követően.A Lyon már az első félidőben emberelőnybe került a Rennes-nel szemben, és darálós második félidőben érvényesítette is fölényét. Előbb Juninho Pernambucano értékesített egy kezezésért befújt tizenegyest – a szerdán Budapesten fellépő brazil középpályás kétszer eltalálta a lécet is –, majd Essien lesipuskás fejessel megnyugtatta a címvédő táborát. Végül Elber passzából Luyindula is betalált, így fölényes győzelem kerekedett az előadásból. "Mindenekelőtt a bajnokok ligájabeli részvételünket szeretnénk biztossá tenni, de persze nem bánjuk, ha túlteljesítjük a tervet" – értékelt viszszafogottan Paul Le Guen, a lyoniak vezetőedzője.Az alsóházban a Guingamp, Metz, Toulouse trió fontos pontokkal erősítette meg pozícióját, míg a sereghajtó Le Mans az utolsó szalmaszál után kapkodtában magával rántotta a mélybe a Montpellier-t.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
4 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
5 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
17 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
56 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája