Szabolcsi hatodik lett

2004.04.12. 22:16
Címkék
A vártnál is jobban szerepeltek a magyar pályaversenyzők a manchesteri Vk-viadalon.
A legjobb eredményt ezúttal is Szabolcsi Szilvia érte el: a BVSC sprintere a repülőversenyben a hatodik helyen zárt, ezzel a világranglistán a nyolcadik helyre lépett előre és biztos vb-résztvevőnek számít (az athéni olimpiára a melbourne-i világbajnokságon vívhatja ki az indulás jogát). Közel került ehhez az Árvai Attila, Víg Aurél páros is: a P Nívó-Betonexpressz–FTC duója a párosverseny selejtezőfutamában az ukrán csapat mögött körelőnnyel a második helyet szerezte meg, s a döntőre is kitartott a lendület. Árvaiék hozták el az első hajrát, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a magyarok az első tíz között végezzenek, a kilencedik helyen fejezték be a versenyt. Ez a részsiker azt jelenti, hogy Magyarország a 20. helyre lépett a párosok rangsorában, Melbourne-ben pedig éppen 20 csapat szerepelhet majd, vagyis ezt a pozíciót kellene megvédeni a következő Vk-futamon, Sydneyben.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája