Harsányi-bravúr a nyitányon

KONKOLY CSILLAKONKOLY CSILLA
2004.04.12. 22:04
Címkék
Ahogyan az már az utóbbi években lenni szokott, az idén is húsvétkor kezdődött a ralikrossz országos bajnokság.
Az előfutamok során a divízió I-ben a tavaly százszázalékos teljesítménnyel bajnoki címet szerző Révész Tamás remekelt – majd három másodperccel volt gyorsabb Simon Zoltánnál. A döntő azonban másképp alakult. A címvédő az első kanyartól kezdve késhegyre menő csatát vívott Harsányival, ám a Nissan-pilóta rendkívül hatékonyan védte az első helyét. Az utolsó kanyarban Révész még megpróbált előzni, de ezzel csak egy szoros befutót sikerült elérnie, Harsányi két századmásodperccel előbb ért a célba. A Révész családnak mégsem kellett arany babérkoszorú nélkül távoznia Máriapócsról, a H-csoportban ugyanis Tamás édesapja, Bálint nem hibázott. A 323-as Mazdára váltó versenyző már a rajtnál maga mögé utasította Keskeny Lászlót, és végig maga mögött is tartotta. Az Euro2000-es kategóriában Bognár Zsolt, Répási Róbert és Csernyik István állhatott a dobogóra, ennek ellenére a verseny leglátványosabb mozzanatait Nyíri Sándor és a Skoda Favorit szolgáltatta. A pilóta a leintés előtti utolsó kanyarban megpördült, így végül tolatva haladt át a célvonalon. Izgalmakban tehát nem volt hiány, és ha ez továbbra is így marad, remek idénynek nézünk elébe – és az elmúlt évektől eltérően már nem csak az alsóbb kategóriákban.Marso Nokian-kupa, az ob 1. futama, Máriapócs. Divízió I.: 1. Harsányi Zoltán (Fahrer Racing Club, Nissan Sunny), 2. Révész T. (Révész SE, Toyota Corolla VRC), 3. Balázs P. (Révész SE, Ford Fiesta). H-csoport: 1. Révész Bálint (Révész SE, Mazda 323 GTR), 2. Keskeny (BGM SE, Audi). Euro2000: 1. Bognár Zsolt (Fahrer Racing Club, Seat Ibiza Supra), 2. Répási (Zalaegerszegi SC, Volkswagen Golf), 3. Csernyik (Rabócsiring Kft., Peugeot 206)
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
4 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
4 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
4 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
4 órája