Előnybe került a Flamengo

G. P.G. P.
2004.04.12. 21:27
Címkék
Amint az egy "rendes" riói rangadóhoz illik, botrányos körülmények között tett szert 21-es előnyre a Flamengo az állami bajnokság döntőjében.
A piros-feketék győzelme azt jelenti, hogy a visszavágón egygólos vereséggel is ők nyerik meg a trófeát, mert az alapszakaszbeli mérlegük jobb, mint a rivális Vascóé.Összesen négy embernek mutatta fel a bíró a piros lapot a finálé első meccsén, s érdekes módon három kiállítás az első fél óra végétől vezető hazaiakat sújtotta. A Fla védője, Da Silva a második félidő közepén volt kénytelen egy szál magában bevonulni az öltözőbe, de hamarosan társaságot kapott, az 1998-as világbajnokságot is megjárt Junior Baiano személyében, aki mindössze 16 perccel korábban állt be. Vele együtt a vascós Wescley is lefáradt a gyepről, majd a Flamengo edzője, Abel Braga következett, amiért a pályára befutva vitatott egy ítéletet.Ami a gólokat illeti, Rafael közeli lövéssel szerzett vezetést, Fabiano Eller fejjel növelte a fórt, ám Coutinho hosszabbításban becsavart szabadrúgásával visszahozta az előnyt a "máltai kereszteseknek".Rio de Janeiró-i állami bajnokság
Döntő. Első mérkőzés: Flamengo–Vasco 2–1 (Rafael 30., Fabiano Eller 54., ill. Coutinho 91.)

Sao Pauló-i állami bajnokság
Döntő. Első mérkőzés: Paulista–Sao Caetano 1–3 (Canindé 13., ill. Euller 19., Warley 77., 92.)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
7 órája