Staicu negyedik lett

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.04.10. 22:53
Címkék
Remek eredményt ért el Staicu Simona a dél-afrikai ultramaratoni futóversenyen.
A fokvárosi 56 kilométeres távon negyedik helyen ért célba 3:40:52 óra alatt. Ez a nagy hagyományokkal rendelkező viadal örökranglistáján a nyolcadik legjobb női eredmény. Érdemes megemlíteni, hogy tavalyi győztes idejével, a 3:37:32-vel most is győzni tudott volna, hiszen ez minden idők második legjobb eredménye. Staicu fő célja az idén az olimpiai maratoni verseny, de a felkészülés menetébe beilleszthető volt ez az ultratáv, így a szervezők felkérését elfogadva ismét nekivágott a fokvárosi 56 kilométeres távnak. Kezdetben az orosz Tatjana Zsivkova vezetett. 15 kilométernél 52 másodperccel járt az őt üldöző trió előtt, amelyben ott volt a magyar futó is. 28 kilométernél Staicu tűnt a legaktívabbnak, habár Jelena és Oleszja Nyurgaljeva ott volt szorosan a nyomában. Staicunak több nehézséggel is meg kellett küzdenie a táv során. A versenyzők végig esőben voltak kénytelenek futni. Ez nem kedvezett a vékony magyarnak, aki ugyancsak átfázott, sőt 41 kilométer megtétele után hasmenés miatt meg kellett álnia. A maratoni táv teljesítésekor azonban már látszott, hogy ebből nem lesz magyar győzelem 2004-ben. Versenyzőnk visszaesett a harmadik helyre, sőt a dél-afrikai Lukhwareni is megközelítette 16 másodpercre, és végül meg is előzte őt. Ennek ellenére nagy szurkolótábora volt, és a szervezők az új pályacsúcs reményében visszavárják. "Most egy kicsit takarékoskodtam is az erőmmel az olimpia miatt, meg szerencsém sem volt. De jövőre biztos, hogy mindent beleadok majd" – mondta a versenyt követően Staicu. a ---- E ---- N
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
9 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
12 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
20 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
23 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
35 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik