Elindult felfelé a Hertha BSC

2004.04.10. 21:18
Címkék
Ha egy héttel korábban rendezték volna meg a Hertha BSCWolfsburg összecsapást, akkor még úgy is beharangozhatták volna a találkozót, mint Jürgen Röber egykori és jelenlegi csapatának összecsapását.
Nando Rafael (középen) szerezte a Hertha gyôztes gólját Berlinben
Nando Rafael (középen) szerezte a Hertha gyôztes gólját Berlinben
Nando Rafael (középen) szerezte a Hertha gyôztes gólját Berlinben
Nando Rafael (középen) szerezte a Hertha gyôztes gólját Berlinben
Nando Rafael (középen) szerezte a Hertha gyôztes gólját Berlinben
Nando Rafael (középen) szerezte a Hertha gyôztes gólját Berlinben
Csakhogy Röbert a VfB Stuttgarttól elszenvedett vereséget követően menesztette a Wolfsburg vezérkara, így immár két hajdani Röber-gárda randevúzott az Olimpiai stadionban. A "farkasok" kispadján ezen a találkozón debütált Eric Gerets, ám a belga edzőnek sem sikerült megállítania a zuhanórepülést. A tavaszi eredmények alapján sereghajtó VfL 1–0-ra kikapott, és immár ő is közvetlen életveszélyben van.
Akárcsak a Hertha, amely győzelme ellenére nem tudott elkerülni a kiesést jelentő helyekről, igaz, egyet azért lépett előre a tabellán. Köszönhetően Nando Rafaelnek, aki a 22. percben a meccset végigjátszó Dárdai Pál beadását követően a hálóba lőtt. A Hertha másik magyarja, Király Gábor a kispadon ült, de mint mondta, most nem az volt a fontos, hogy ő kezd vagy a cseresorban szerepel, hanem az, hogy a csapat nyert.
"Ránk fért már ez a siker, különösen úgy, hogy vetélytársaink kikaptak, és gólkülönbség tekintetében lassan utolérnek bennünket – fejtegette a magyar válogatott kapus. – Végig jobbak voltunk, küzdöttünk, hajtottunk, szerintem megérdemelten győztünk. Meyer edző némi szerkezeti átalakítást hajtott végre, ennek, a kitartásunknak, no meg a szurkolóink kilencven percen át tartó buzdításának köszönhetjük a diadalt."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
12 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
49 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
50 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája