Rakonczai remekelt Párizsban

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.04.04. 23:01
Címkék
Remek magyar eredményről számolhatunk be: Rakonczai Beáta a hatodik helyen ért célba a tegnapi párizsi nemzetközi maratonin. A francia főváros versenyét a világ tíz legjegyzettebb 42 kilométeres viadala között tartják számon!
Az elsőség kérdésébe nem tudott beleszólni, a kenyai Salina Kosgei és az etióp Asha Gigi pokoli iramban kezdett, és lényegében végig is darálta így a távot. Az utánuk következő bolyban viszont ott futott Rakonczai is, aki remekül tartotta magát 30 kilométerig, és onnantól sem lassult túl sokat, így végül 2:30:34 órás eredményt ért el. A nyíregyházi futó edzőjét, György Rollandot sikerült elérnünk a verseny után. "Jó eredménynek tartom ezt az időt – kezdte a korábban Szentgyörgyi Katalinnal remek eredményeket elérő tréner. – Bea egy kicsit visszafogottabban kezdett, mint megbeszéltük. Igaz, a kenyai, etióp kettőssel nem lett volna értelme belekezdeni egy őrült rohanásba. Az idén legközelebb csak az olimpián indul majd ezen a távon, Athénban rendkívüli körülmények várnak a résztvevőkre. Jövőre viszont célba vesszük Földingné Nagy Judit országos csúcsát, a 2:28:50-et."Ha már az országos csúcstartó neve szóba került, meg kell említenünk, hogy Földingné is indult Párizsban, és az előkelő 10. helyen ért célba. Ennek ellenére szomorú volt a verseny után, mert nem sikerült teljesítenie az olimpiai kiküldetési szintet. Nemzetközi maratoni,
Párizs
Férfiak:
Párizs
Férfiak:
1. Ambesa Tolosa (etióp) 2:08:54, 2. R. Kipkoech (kenyai) 2:10:05, 3. P. Biwott (kenyai) 2:10:27, 4. Melese (etióp) 2:10:34, 5. R. Cheruiyot (kenyai) 2:10:38, 6. M. Dos Santos (brazil) 2:12:22
Nők: 1. Salina Kosgei (kenyai) 2:24:30, 2. Gigi (etióp) 2:26:03, 3. Raux (francia) 2:29:17, 4. Zjuszko (orosz) 2:29:27, 5. Kovpotyina (orosz) 2:29:54, 6. Rakonczai Beáta (magyar) 2:30:34, …10. Földingné Nagy Judit (magyar) 2:38:49
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
11 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
14 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
22 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
25 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
37 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik