Portugália: Kudarc fél év után

G. P.G. P.
2004.04.04. 23:17
Címkék
A "Porto" és a "veszíteni" kifejezéseket régóta nem írhattuk le egymás mellett, úgyhogy leghelyesebb, ha határozottan leszögezzük: 2004. április 3-án bizony a Porto elveszítette a Gil Vicente elleni bajnokit.
Macielék mindent elrontottak
Macielék mindent elrontottak
Macielék mindent elrontottak
Macielék mindent elrontottak
Macielék mindent elrontottak
Macielék mindent elrontottak
Méghozzá simán, 2–0-ra, ami annál is inkább meglepő, mivel a címvédő utoljára tavaly október 1-jén kapott ki – akkor is a Real Madridtól, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. Azóta sem a nemzetközi porondon, sem odahaza nem talált legyőzőre. A menetelés eredménye: a csapat vezeti a hazai pontvadászatot, döntőre készül a Portugál Kupában, és a BL-ben esélyes a négy közé jutásra.
Barcelosban azonban megszakadt a csodás sorozat. Gaspar egy óra elteltével előzte meg Vítor Baiát egy beadásra rárajtolva, vezetést szerezve a táblázat alsó felében senyvedő Gil Vicentének. A válogatott kapusnak még inkább a lelkén szárad a második gól, amely előtt egy gyengécske lövést áteresztett a karjai között, s a kapufáról kipattanó labdát a jól helyezkedő Luis Coentrao segítette a hálóba. A Nuno Valentét és Costinhát pihentető Porto bakija azt jelenti, hogy az őszi–tavaszi rendszerű európai bajnokságok közül már csak három országban találunk veretlen együttest: Angliában az Arsenal, Skóciában a Celtic, és Cipruson az Apoel Nicosia állja sikerrel a vetélytársak rohamait. ---- E ---- S
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
7 órája