Atlétika: kínai reménység

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.03.29. 21:05
Címkék
Habár a nagy tavaszi maratonik még váratnak magukra, máris több, figyelemre méltó eredmény született a klasszikus távon  vagy annak a felén.
Hiszen a londoni, párizsi, bostoni 42 195 méter indulói közül sokan a liszszaboni gyors félmaratonit használták tesztként a nagy megméretés előtt. A portugáliai versenyen még a hatodik férfi is kereken egyórás időt ért el, vagyis remek eredményeket várhatunk a kenyaiaktól ezen a tavaszon is. A hajráverseny győztese – az első és hatodik között mindössze 11 másodperc volt a különbség – Rodgers Rop, a 2002-es New York-i maratoni nyertese lett, aki honfitársain kívül a tavalyi párizsi világbajnokságon maratoni futásban aranyérmet szerző, marokkói Zsouad Garibot is legyőzte.A kínai maratonifutó-bajnokságon is csodát láthatott a hsziameni közönség. A 25 esztendős Zsu Csün-hsziü élete második versenyén 2:23:28 órát futott, és ezzel vezeti a világranglistát! Nem intézhetjük el egyetlen legyintéssel ezt, mondván, korán született eredményről van szó, a japánoknál ugyanis már lezárult az olimpiai válogató, és az ötkarikás címvédő nem is tudta magát kvalifikálni Athénra. Szóval ott már csúcsformában kellett lennie mindenkinek, aki ki akarta vívni a görögországi indulás jogát. A kínaiak legújabb reménysége korábban 1500 métertől 10 000 méterig próbálkozott minden távon, bár igazán kimagasló eredményt nem jegyzett. Könnyen lehet, hogy Zsu Csün-hsziünek a maratoni lesz az igazi versenyszáma.Nemzetközi maratoni, Hsziamen
Nők:
Nők:
1. Zsu Csün-hsziü (kínai) 2:23:28 (a világ idei legjobbja), 2. Li He-lan (kínai) 2:28:17, 3. Ham Bong Szil (KNDK-beli) 2:28:32, 4. Vang Jü (kínai) 2:29:27, 5. Zsang Su-jing (kínai) 2:29:53

Nemzetközi félmaratoni, Lisszabon
Férfiak:
1. Rodgers Rop (kenyai) 59:49 (a világ idei legjobbja), 2. M. Lel (kenyai) 59:51, 3. R. Cheruiyot (kenyai) 59:54, 4. Garib (marokkói) 59:56, 5. P. Kosgei (kenyai) 59:58, 6. L. Kibet (kenyai) 1:00:00
Nők: 1. Joyce Chepchumba (kenyai) 1:08:11, 2. L. Malot (kenyai) 1:09:35, 3. M. Denboba (kenyai) 1:09:36, 4. S. Kurui (kenyai) 1:11:10, 5. M. Okayo (kenyai) 1:12:19, 6. Sobanska (lengyel) 1:13:39
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
12 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
15 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
23 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
26 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
38 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik