Tekintélyes játékoslista

2004.03.23. 20:31
Címkék
"Én készen állok a Juventusra, és miután úgy érzem, hogy a torinói csapat éppen most zár le egy nagy ciklust, szívesen kezdeném el az új építését. Nem vagyok már fiatal, és ha most nem megyek el Veronából, akkor örökre a Chievo edzője maradok  jelentette ki Del Neri.
Juve: Tatarozás vagy újjáépítés?
Nem bírják a Milan tempóját
Gyengén megy a rangadókon

A francia tréner a következőt mondta: – Egyelőre a Monaco edzője vagyok, de egy percig sem tagadom, hogy egyszer szívesen dolgoznék majd a Juvénál." (Michel Platini, a Juve egykori világklasszis 10-ese szerint egyébként Deschamps még nem érett meg arra, hogy a Juve szakvezetője legyen.)
A jól értesültek tudni vélik, az új edzővel – bárki legyen is az – számos új játékos is érkezik majd. A lehetséges jelöltek? A teljesség igénye nélkül Kapo, Mexés, Pedretti, Squillaci, Evra, Ibrahimovic, Cavenaghi, Grygera, Trabelszi, Maxwell, Fernando Torres, Van der Vaart, Fiore, Corradi, Gilardino, Bonera, Ferrari, Vieri, Perrotta, Pizarro, és ki tudja, hogy még ki mindenki.
Végül pedig ne felejtsük el megemlíteni, hogy a Juventus részéről megszólalók nem győzik hangsúlyozni: szó sincsen krízisről, csupán az történt, hogy két győztes év után ebben az idényben nem jött ki annyira a lépés, ezért aztán nincs is szükség újjáépítésre, legfeljebb egy kis tatarozásra.
Néhány hónap múlva megtudjuk, hogy mekkora erőkkel vonulnak fel a munkaterületre.
Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
3 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
3 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája