A Tenerife nyerte a Bajnokok Ligáját

D. G.D. G.
2004.03.22. 21:03
Címkék
Vasárnap késő este Tenerifén befejeződött a nők Bajnokok Ligájának 20032004-es szezonja. Az már a négyes döntő első játéknapján kiderült, hogy a legutóbbi két kiírás győztesének, a francia Cannes-nak nem lesz módja sorozatban a harmadik elsőségét is begyűjteni, miután az olasz Perugia 3:0-ra megverte az elődöntőben.
A harmadik helyért lejátszott mérkőzésen – közel kétezer néző előtt – a franciák mindent beleadtak, főleg csapatkapitányuk, a grúz Ravva jeleskedet, aki 28 pontot szorgoskodott össze. A fináléra aztán csordultig megtelt a csodaszép tenerifei aréna, ami ötezer nézőt jelentett, és a szurkolók hathatós segítségével öt szettben begyűjtötte története első BL-győzelmét a spanyol együttes. "Sokfelé játszottam már életemben, sok mindent meg is nyertem, de ez az egy díj még hiányzott – mondta a meccs után Ingrid Visser, akit a négyes döntő legjobb sáncolójának választottak. – Nagyon boldog vagyok, annak pedig külön örülök, hogy hihetetlenül jól játszottunk". Az ötödik játszmáig izgalmasan alakult a mérkőzés, ám akkor nekilódultak a hazaiak, s miután elhúztak 7:1-re, már az egész csarnok biztos volt benne, hogy csak ők nyerhetik meg az európai kupasorozat döntőjét. Az olaszok kudarcának egyik oka lehet, hogy miután megnyerték az első felvonást, egy sáncolást követően Swieniewicznek aláfordult a bokája, le kellett támogatni a küzdőtérről. A helyére beálló Di Iulióval pedig igencsak meggyengült az itáliaiak nyitásfogadása.Bajnokok Ligája
Nők, Tenerife, döntő: Tenerife (spanyol)–Perugia (olasz) 3:2 (–20, 21, 19, –21, 7). A 3. helyért: Cannes (francia)–Baki (azeri) 3:1 (–24, 23, 26, 18). Külödíjasok. A legértékesebb játékos: Jelena Gogyina (Tenerife). A legjobb ütő: Victoria Ravva (Cannes). A legjobb sáncoló: Ingrid Visser (Tenerife). A legjobb nyitó: Taismary Iguero (Perugia). A legjobb feladó: Irinia Kirillova (Perugia). A legjobb liberó: Ester Lopez (Tenerife)
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
3 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
3 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
3 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
3 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik