A Bayern ismét vinné Lúciót

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.03.22. 22:21
Címkék
A közelmúltban Uli Hoeness úgy nyilatkozott, a Bayern a jövőben a saját utánpótlására akar építeni, de minden évben szeretne egy Roy Makaay szintű játékost is a keretébe csábítani. Nos, elképzehető, hogy a bajor klub megtalálta az idei Makaayát, a jelenleg a Bayer Leverkusent erősítő Lúcio személyében. A Kicker című szaklap értesülései szerint a bajorok egy év elteltével ismét mindent megtesznek a brazil világbajnok szerződtetéséért, csak ezúttal sokkal elszántabbak lesznek.
A 2003–2004-es évadban ugyanis kiderült, a Bayernnek nincs igazi védelmi parancsnoka, márpedig ilyen játékos nélkül nehéz treófeákat szerezni. Lúcio éppen megfelelne a kívánalomnak, még akkor is, ha több mint tízmillió eurót kellene leszurkolni érte, abban az esetben, ha már a nyáron szeretnék megvenni. "A Lúcio klubcseréjével kapcsolatos pletykák az örökzöldek közé tartoznak, de jelenleg nincs kapcsolat a Bayer és a Bayern között" – cáfolta a Kicker értesüléseit Reiner Calmund, a Bayer Leverkusen menedzsere.Ha a Juventus, az Internazionale és a Chelsea által is csábított bekket nem sikerül megszereznie a német rekordbajnoknak, akkor minden bizonnyal Arne Friedrich (különösen a Hertha kiesése esetén), esetleg Christoph Metzelder (Borussia Dortmund) kerül képbe.És hogy nem csak a védelmét szeretné megerősíteni a Bayern, arra bizonyíték, hogy a klub elöljárói azt szeretnék, ha Torsten Frings (Borussia Dortmund) az Európa-bajnokság után Bajorországba költözne.
Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
34 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
1 órája

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik