Elmarad a triplázás

D. G.D. G.
2004.03.20. 23:21
Címkék
Szombaton megrendezték az elődöntőket a nők között a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, Tenerifén. A fináléba jutásért a házigazdák az azeri Bakival játszottak, és az előzetes várakozásoknak megfelelően sima győzelemnek tapsolhatott a 3500 néző. A mérkőzésen  mint eddig már annyiszor  ismét a hazai Carvajal lett a legeredményesebb a maga 17 pontjával.
A másik összecsapáson már korántsem érvényesült a papírforma, lévén az olasz pontvadászatban jelenleg a negyedik helyen tanyázó Perugia igen simán, három szettben legyőzte a legutóbbi két kiírást megnyerő Cannes együttesét. A gallok csak az első játszmát tudták szorossá tenni, akkor azonban 24:22-nél két szettlabdájuk is volt, ám ezeket elherdálták, ezt pedig kegyetlenül megbüntette a Perugia. Hiába parádéztak tehát a franciák ebben az idényben eddig a legrangosabb európai kupában (hat meccs, hat győzelem, 18:3-as szettarány), már csak a harmadik helyért küzdhetnek.Bajnokok Ligája
Nők. Elődöntő. Tenerife: Perugia (olasz)–RC Cannes (francia) 3:0 (26, 17, 20). Tenerife (spanyol)–Baki (azeri) 3:0 (16, 24, 20)
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
3 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
3 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
3 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
3 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik