Athénban a napfényben bíznak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.20. 01:01
Címkék
A nyári olimpiai játékok szervezői semmit sem akarnak a véletlenre bízni, így kidolgoztak egy tervet arra az esetre, ha nem sütne a nap a március 25-án esedékes ünnepélyes lánggyújtáson.
Erre azért lenne szükség, mert az eredeti elképzelések szerint úgy keltenék életre az olimpiai lángot, mint az ókori játékok idején, vagyis a nap – egy homorú tükör által összegyűjtött – sugarainak segítségével. Abban az esetben, ha az "istenek nem fogadják kegyeikbe" az athéni játékok szervezőit, akkor az eredeti helyszínhez – Olümpiához – közeli archeológiai múzeumban tartják az ünnepséget. A lángfellobbantási ceremónián másféltucatnyi színész közreműködésével mutatják be, ahogy Kr.e. 776-ban először útjára indították az olimpiai versengést.Simon Clegg, a Brit Olimpiai Bizottság főigazgatója szerint nem elképzelhetetlen, hogy a szükséges biztonsági garanciák nélkül az ország válogatottja nem vesz részt az augusztus 13-án kezdődő athéni nyári játékokon. "A biztonság tekintetében nem vagyunk hajlandóak kompromisszumokat kötni" – fogalmazott a BBC Radio Five egyik műsorában a sportvezető, akit a madridi terrorcselekmények lehetséges következményeiről kérdeztek. "Mint felelős szervezetnek, a távolmaradást is számba kell vennünk arra az esetre, ha a helyzet kedvezőtlenül alakulna. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ilyen kényszerítő szituáció nem áll majd elő, s a brit csapat sikeresen szerepel Athénban." Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke még szombaton úgy nyilatkozott, hogy a madridi merényleteket szakértők elemzik ki, és a görög biztonsági szolgálatok a tapasztalatok felhasználásával igyekeznek majd felkészülni minden lehetséges forgatókönyvre. A spanyol fővárosban múlt csütörtökön négy vonaton hajtottak végre robbantásokat, melyekben 202 személy életét vesztette, s több mint 1750-en megsérültek. A helyi rendőrség szerint a merényleteket valószínűleg iszlám szélsőségesek követték el, feltehetően annak megtorlásaként, hogy Spanyolország támogatta az iraki háborút.
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
9 perce

Orbán könnyebben kerülhet be a kezdőcsapatba a BL-ben, mint a Bundesligában

Német labdarúgás
10 perce

Női kézi BL: Buducsnoszt Podgorica–FTC

Kézilabda
13 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
13 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
14 perce

Megszakadt a zalaiak gólcsendje – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
42 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
50 perce

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
1 órája