Mindenki Bekele babérjaira tör

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.03.19. 22:40
Címkék
Addisz-Abebában a bankárok dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen jól tudják, hogy a hét végi brüsszeli mezeifutó-világbajnokság hoz majd a konyhára.
Az elmúlt három esztendőben honfitársuk, a még mindig csak 21 éves Kenenisa Bekele 135 000 dollárt helyezett el náluk, miután tavaly és két éve egyéniben győzött a rövidebb (4 kilométeres) és a hosszabb (12 kilométeres) távon is, sőt 2001-ben tagja volt a győztes együttesnek is (az elmúlt két évben ezüstöt vehettek át az etiópok mindkét távon). Bekele minden idegszálával erre a viadalra összpontosított, hiába futott fedett pályán szenzációs eredményeket, kihagyta a budapesti világbajnokságot – éppen a brüsszeli mezei miatt.Minden jel arra mutat, hogy ebben az esztendőben is az ő nevétől lesz hangos a média, még ha trónkövetelők vannak szép számmal. Az ifjú kelet-afrikainak ehhez nem kell túlságosan messzire tekintenie, hisz szomszédai, a kenyaiak hagyományosan rendkívül erősek – Richard Limo (5000) és Charles Kamathi (10 000) például világbajnok lett a 2001-es edmontoni pálya-vb-n. De akad olyan kihívója is, aki korábban mezőn jeleskedett: John Kibowen 1998-ban és 2000-ben lett mezeifutó-világbajnok. Az esélyesek között emlegetik még Abraham Chebii-t is, aki a tavalyi római Golden League-versenyen 5000 méteren lehajrázta Bekelét – ezt a világon nagyon kevesen mondhatják el magukról! Említsük meg a Kenyában Stephen Cheronóként született, tavaly óta Szaif Szaid Sahinként Katarban versenyző akadályfutó-specialistát is, aki ugyan ebben az évben több mezeifutó-versenyt lemondott már, ennek ellenére számolni kell vele, hiszen az akadályfutás is van olyan nehéz műfaj, mint a mezei. Igaz, az utóbbi napokban nagy esőzéseket jelentettek Brüsszelből, így extrém körülmények között dőlhetnek el a versenyek.Nem véletlen, hogy a nőknél duplázásra készülő Edith Masai azt ígérte, az első pillanattól kezdve támadni fog, vagyis megpróbál ellépni a vetélytársaktól. A 36 éves kenyai szerint ugyanis olyan rossz a pálya talaja, hogy aki az elején vezetést szerez, könnyen megtarthatja a célig. A tavalyi párizsi pálya-világbajnokságot sérülés miatt kihagyó Paula Radcliffe-et, a britek kétszeres mezeifutó-világbajnokát, a maratoni futás világcsúcstartóját ismét utolérte a balszerencse: ezúttal a combhajlítóizma húzódott meg egy héttel a vb előtt. Mint elmondta, nincs nagy baj, de a sáros, rossz talajú, dombos pályán nem akarja kockára tenni az olimpiai szereplését.Ennek ellenére világklasszisokban nem szenved majd hiányt a női mezőny sem. A már említett Masai mellett az etióp Werknesh Kidane is mindkét távon megpróbálja begyűjteni a legfényesebb medáliát, ami korábban csupán egy hölgynek sikerült (az ír Sonia O’Sullivan 1999-ben Marrákesben győzött 4 és 8 kilométeren). Nem tudni, Radcliffe távolmaradásában mennyire játszott közre, de nemrégiben a Puerto Ricó-i 10 kilométeres utcai futóversenyen Lornah Kiplagat legyőzte őt. A kenyai születésű, de tavaly óta holland színekben versenyző atléta éppen ezzel a teljesítményével lépett elő éremesélyessé a hosszabb távon.Egy nagy visszatérésnek is szemtanúi lehetnek a nézők a Park Van Lakenben. Az etiópok legendás futója, az olimpiai és világbajnok, a mezeifutó-vb-k történetének háromszoros bajnoka, a 32 éves Derartu Tulu ismét úgy érzi, fel tudja venni a harcot a világelittel.A magyar színeket a juniorok versenyében induló Ott Balázs képviseli.
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
9 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
12 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
21 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
23 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
36 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
39 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik