Recept más sportágaktól

Csak éppen acélos válogatott nem volt még mindig, ráadásul már zajlottak a 2006-os vb selejtezői is (a nyitányon Irán rúgott hármat Katarnak), így cselekedni kellett. Az ezeregy éjszaka csodákkal teli korszaka már tovatűnt, tehetségeket nem lehetett előhúzni a varázssipkából, valamit viszont tenni kellett. Azért a spanyolviaszt nem kellett feltalálni, elég volt kölcsönkérni a megfelelő receptet más szakszövetségektől.A kulcsszó a honosítás volt. A súlyemelőknél bejött (2001-ben a Jani Marcsokovként megkeresztelt bolgár emelő Szaid Szalem Dzsaberként lett világbajnok +105 kg-ban, míg 2003-ban az ugyancsak bolgár Angel Popov Asszad Szaif Aszad néven már Katarnak nyert aranyat a vb-n 105 kg-ban), az atlétáknál szintúgy (Párizsban a néhány héttel a vb előtt még Stephen Cheronóként ismert Szaif Szaid Sahin 3000 akadályon Kenya helyett már új hazájának szerzett aranyérmet), miért ne sikerülhetett volna ugyanez a futballistáknál is? Szabályba ütköző akadály – akkor – nem volt, csak meg kellett találni azokat a játékosokat, akik nem szerepeltek eredeti hazájuk válogatottjában, és hajlandóak felvenni a katari állampolgárságot.Miután a világon talán a brazil válogatottba a legnehezebb bekerülni, a katariak az ötszörös világbajnok országából érkezők között néztek körül, és az már csak természetes, hogy találtak is megfelelő alanyokat. Az Európában ismert, de a selecaónál mellőzött futballisták közül Aílton (Werder Bremen) és Dédé (Borussia Dortmund) a legismertebbek közé tartozik, nem meglepő, hogy ők (no meg amúgy árukapcsolásként az utóbbi fivére, Leandro) kapták az első ajánlatokat. Aíltonnak például hatéves szerződést kínáltak (már az is nonszensz, hogy az állampolgárságot időhöz akarták kötni…), a Bundesliga góllövőlistájának vezetője egymillió eurós aláírási pénzt, valamint évi 400 ezer eurós fizetést kapott volna.