Az olimpián is duplázni akar

– Az ön nevétől hangos a világsajtó.
– Nem volt ez mindig így. Az 1995-ös nyíregyházi junior Európa-bajnokságon elért ezüstérmem után évek kellettek, amíg annyit fejlődtem, hogy a felnőttek között is jegyezzenek. Bíztam magamban, mint ahogyan az edzőm is látott bennem fantáziát, de az igazi áttörésre három évet kellett várni.
– Akkor megint ellátogatott hozzánk…
– Igen, a budapesti Európa-bajnokságon már az ötödik helyen végeztem. Abban az évben kezdtem el nemzetközi versenyekre járni, és hozzáfogtam a jövőm megalapozásához. Szerencsésnek mondhatom magam.
– Sydneybe már esélyesként utazott, de az időjárás keresztülhúzta a terveit.
– No, meg Tereza Marinova. Én ugyan nem kezdtem rosszul, de az első ugrásom csak arra volt elég, hogy kivívjam a helyem a legjobb nyolc között. A bolgár atléta viszont az első sorozatban élete legjobb ugrását kapta el 15.20 méterrel. Néhány perccel később leszakadt az ég. Az özönvízszerű eső majdnem elmosta a versenyt is. Jócskán lehűlt a levegő, és az összevissza kavargó szélben hiába küzdöttem, már csak 15 méterig jutottam, ami az ezüstéremhez volt elég.
– Azóta viszont egy diadalmenet az élete.
– Ami a végeredményt illeti, igen. A közönség ebből csak azt látja, hogy kijövök a pályára, és ugrom három világcsúcsot. De ez nem ilyen egyszerű.

– Nem érezte a verseny előtt, hogy ilyen remekül szerepel majd?
– Egyáltalán nem. A távolugrás délelőtti selejtezőjében csak szenvedtem. De a hármas első sorozata után már minden a helyén volt.
– Biztos ebben? Nem szeretnék egy világcsúcstartót kritizálni, de mintha az edzője az utolsó sorozat után is mérges lett volna.
– A trénerek már csak ilyenek. Hiába ugrottam sorozatról sorozatra nagyobbat, mindig talált valami kivetnivalót a mozgásomban. Éppen ezért folytattam a versenyzést, és nem azért, mert azt reméltem, hogy ahányszor rekordot javítok, annyiszor ötvenezer dollárt kapok a nemzetközi szövetségtől. Azzal tisztában voltam, hogy ez csak egyszer jár. De éreztem magamban a lehetőséget, hogy még messzebbre juthatok. Ki tudja, lehet, hogy Athénban ennél is nagyobb ugrásra lesz szükségem a győzelemhez.
– Ha jól veszem ki a szavaiból, erősen foglalkoztatja Inessza Kravec 15.50 méteres szabadtéri világrekordja is.
– Természetesen jó lenne megdönteni, de számomra az olimpia a legfontosabb, és ha lehetek ennyire személyes, a családom.
– Hatalmas terheket cipel a vállán, hiszen nem egészen két éve született meg a gyermeke, és újabban két számban is versenyez. Hogy bírja mindezt?
– Elég jól. Ha nem így lenne, bele sem vágtam volna a kalandba. De gyorsan visszanyertem a szülés előtti formámat. A télen olyan jól mentek az edzéseim, hogy elhatároztuk, kipróbálom magam távolban is. Mivel eddig enyém a világ idei legjobbja a gyengébb számomban is, úgy tűnik, jól döntöttünk.
– Az olimpián is duplázni akar?
– Igen. Főként, mert Athénban könnyebb dolgom lesz. Legalábbis az időrend szempontjából. Budapesten három nap alatt négyszer kellett pályára lépnem. A nyáron legalább lesz pihenőnapom is a számok között.