Falra hányt borsó – avagy a helyzet évek óta változatlan

Az egyesületek vészjeleket adnak. Ám ez nem újdonság. Már évek óta így van. Amikor a magyar sport első minisztere, Deutsch Tamás – és csapata – 1999. január 14-én a Budapest Sportcsarnokban bemutatkozott a sportszakma és a sajtó képviselői előtt, és meghirdette programját, mely szerint az államnak ki kell vonulnia a sportból, már akkor elhangzott a kérdés: az egyesületekről ki gondoskodik majd? A szakemberek azóta is lépten-nyomon hangoztatják, hogy mindennek az alapja az egyesület. A Nemzeti Sportban is többször felhívtuk a figyelmet a klubok fontosságára, és arra, hogy több gondot is meg lehetne oldani a klubok helyzetének rendezésével. Például 2003. június 15-én, amikor a hivatalba lépő Gyurcsány Ferenccel jelent meg interjú. Akkor a következővel szembesítettük a minisztert: "Az előző érában a magyar sport ellen tettek, amikor az egyesületek kezét elengedték. Elsőként padlóra küldték az UTE-t, és azóta haldoklik a többi klub is. Jánosi György minisztersége elején meghirdette, hogy változtat ezen a helyzeten, ám nem volt rá ideje (…). Ha a klubok visszakapnák a korábbi támogatást, azzal nemcsak a sport, hanem a másik két terület is, amiben a minisztérium illetékes, jól járna. Egészségesebbek, edzettebbek lennének a fiatalok, s a sportoló gyerekeknél sokkal kisebb az esély, hogy a drogokhoz nyúljanak. Nem látszatintézkedések, óriásplakátok tántorítják el a fiatalokat a kábítószertől, hanem a sportolás, a hasznos időtöltés."A sportminiszter egyetértően bólogatott, majd megjegyezte: "A sport azoké, akik csinálják. Ha a sportvezetők úgy ítélik meg, hogy az egyesületeknek kell több pénz, nem a különböző szervezeteknek, beszéljük meg, és erősítsük meg a műhelyeket."Lassan kilenc hónap telt el a nyilatkozat óta…