Zsoltnak szerencsét kívánt Ecclestone

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.03.04. 20:28
Címkék
Nem telnek eseménytelenül a napok Baumgartner Zsolt számára Melbourne-ben. Az első magyar versenyző csütörtökön részt vett a hivatalos fotózáson  erre minden idény előtt sor kerül , este pedig egy elegáns fogadásra volt hivatalos.
Paul Stoddart és Gianmaria Bruni társaságában Victoria állam kormányzójának fogadásán tették tiszteletüket, amelyen megjelent a Formula–1 valamennyi befolyásos vezetője, illetve Melbourne társasági életének számos jeles képviselője. "Hatalmas méretű fogadás volt, találkoztam Eddie Jordannel és Bernie Ecclestone-nal is, mindketten sok szerencsét kívántak a hétvégéhez – mondta Baumgartner. – Már alig várom az első edzést, bár a mérnökömmel és a csapattal megbeszéltük, hogy ezúttal az ismerkedés lesz a feladat, és az időeredmények helyett a versenybeállítások megtalálására, valamint a pálya megismerésére koncentrálok. A Minardival ugyanis közös célunk van: teljesíteni a versenytávot."Itthonról is vannak hírek a csapatról, pontosabban a támogatókról: most először fordul majd elő, hogy magyar magánvállalkozások (szám szerint négy) tűnnek fel szponzorként a csapat autóin. A Baumgartner Támogatói Klubba belépő és egymillió forint feletti támogatást nyújtó cégek számára ugyanis a csapat lehetővé tette, hogy egy-egy versenyen a cégük neve szerepeljen a Minardi gépein.NSO-összeállítás: Ausztrál Nagydíj
NSO-adatbank: Csapatok, pilóták - 2004

A pilóták szórakoztatni akarnak
Montoya elveszítette a fejét, és pofozkodott is?

Szavazás

Ki nyeri az idénynyitót?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Mit alakít Baumgartner?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
16 perce

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
34 perce

Döntő szettben győzte le a Kaposvárt a Nyíregyháza a női röplabda Extraligában

Röplabda
34 perce

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
47 perce

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big airben

Téli olimpia 2026
1 órája

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
1 órája

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
1 órája

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik