Montoya elveszítette a fejét, és pofozkodott is?

2004.03.04. 20:29
Címkék
Dühösen elviharzott csapata egyik támogatói rendezvényéről Juan Pablo Montoya, a Williams pilótája. A szerdai sajtótájékoztató szervezői két humoristát küldtek a nyakára, akiknek sikerült kihozniuk a sodrából az egyébként is lobbanékony ember hírében álló kolumbiait.
"Egy kérdésem van, egy hipotetikus – kezdte az egyik humorista. – Mint a csodagyerek, a feltörekvő "Number one", vajon egyet fogsz nyerni évente, és ha igen, akkor azt az egyet a nyitó fordulóban akarod megnyerni, Juan?"Montoya ekkor még tartotta magát, de aztán jött a következő kérdés, vagy inkább kívánság: "Mindannyian a legjobbakat kívánjuk, már ha képesek vagyunk csendben maradni. Juan, ami a kocsidat illeti, nem szeretnénk, ha akár benne, akár benned kár esne, de voltaképpen ez az a mód, ahogy a Formula–1-hez közelítesz?" Szándékosan értelmetlen kérdést tettek fel, hogy kihozzák a sodrából, a két komikustól egyébként ez nem idegen, az abszurd műfajt művelik, a színpadon is értelmetlenségeket zagyválnak össze.Na erre már Montoyának is elege lett: "Tennének nekem egy szívességet? – morogta dühösen, majd felsóhajtott: – Jézusom, hát hol vagyunk?"A normális kérdezz-felelek folytatódott, egészen addig, amíg – immár sokadszor – meg nem csörrent egy mobil, és az egyik humorista ismét fennhangon kezdett beszélni. "Oké, most vagy befejezik, vagy elmegyek." Nem fejezték be, ő pedig tartotta magát a szavához, és egy köszönömmel kiviharzott az épületből.Egyes lapértesülések szerint ezzel még nem ért véget az ügy, Montoyát ugyanis kifelé menet megpróbálta feltartóztatni a Williams PR-menedzsere, Peter Phillips, aki mellesleg II. Erzsébet királynő unokája. Montoya azonban fékezhetetlen volt, dulakodni kezdtek, Montoya közölte Phillipsszel, hogy kirúgatja, majd bevágott neki egyet és távozott. Ha ez tényleg így történt, a kolumbiainak bizony fel kell készülnie egy kiadós perre…NSO-összeállítás: Ausztrál Nagydíj
NSO-adatbank: Csapatok, pilóták - 2004

A pilóták szórakoztatni akarnak
Zsoltnak szerencsét kívánt Ecclestone

Szavazás

Ki nyeri az idénynyitót?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Mit alakít Baumgartner?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Távozik a ZTE saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 perce

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
1 perce

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
7 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
44 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
45 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
46 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
53 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
59 perce
Ezek is érdekelhetik