Most már ideje villogni

Ha több mint két hónappal ezelőtt valaki a bajnoki dobogóról beszélt volna a Barca-drukkereknek, alighanem durva provokációnak vették volna. A katalánok akkor a kilencedik helyen álltak, úgyhogy a barcelonai kocsmákban inkább az volt a téma, vajon a fiúk kiharcolják-e az UEFA-kupa-részvétel jogát, vagy szégyenszemre megint felvetődik az Intertotó-kupa-nevezés lehetősége, mint az előző szezonban.
Ahogy most áll a helyzet, továbbra sem kell efféle kiskapukon gondolkodni. A csapat könnyűszerrel bemasírozhat a BL-be, ha teljesítménye nem esik vissza drasztikusan. Kérdés, minek köszönhető a váratlan feltámadás? Semmiképp sem állítanánk, hogy egyedül Ronaldinhónak, de tény, hogy a brazil formajavulása gyanúsan egybeesik a Barcáéval. Aztán, hogy épp ez a plusz hiányzott a társulat eredményesebb szerepléséhez, avagy a többiek nőttek föl mellé, nehéz lenne megmondani. Annyi biztos csak, hogy – miként a Depor ellen 3–2-re megnyert összecsapás során is jól látszott – végre úgy futballozik, mint egy igazi vezéregyéniséghez illik. (Csupán érdekességként: a mostani két gól az első bal lábbal, illetve fejjel szerzett találata a Primera Divisiónban. Korábban hatszor volt eredményes jobbal, no meg két gólpasszt is jegyez.)
Egyébként tényleg ideje már, hogy Ronaldinho tartósan a képességeihez méltón játsszon. Mióta átjött Európába, nem váltotta meg a kontinenst, de még azt sem mondhatjuk, hogy legalább a tavalyelőtti világbajnokság az övé volt. Persze nem játszott rosszul, ez világos, ám az angolok elleni csodagólján kívül nem alkotott maradandót. Igaz, mindez nem feltétlenül az ő hibája, mert 2001-ben rajta kívül álló okok miatt ki kellett hagynia több hónapot, ami egy ilyen fiatal labdarúgó esetében (még mindig nincs 24 éves) nagy hátrány.
Úgy kezdődött, hogy még 1997-ben, az U17-es vb-n valósággal berobbant a köztudatba a százszázalékos mutatóval aranyérmet nyerő brazil együttes gólkirályaként. Két évvel később már a nagyválogatottban villogott a Copa Américán, ahol szintén első lett a selecao. Aztán ugyanabban az esztendőben egy erősen tartalékos tizenegy tagjaként megjárta a Konföderációs Kupát, és bár itt a házigazda mexikóiak végeztek az élen, Ronaldinhónak az Egyiptom ellen lőtt gyönyörű gólját Pelé 1958-as, híres átemelős találatához hasonlítgatták.

Ennél jobb ajánlólevél nem kell, de természetesen a nagy európai klubok elsősorban a srác kvalitásai miatt kezdték ostromolni a Gremiót. A kék-fehér-fekete egylet 2001-ig állta a sarat, aztán a jó brazil kapcsolatokkal bíró Paris SG-nek beadta a derekát.
Legalábbis úgy látszott. Az újdonsült párizsi szerzemény a tavasszal a lelátón volt kénytelen ücsörögni, mert volt és leendő egyesülete néhány százmillió frankon marakodott. A vitát a FIFA-nak kellett eldöntenie, Ronaldinho augusztusban végre pályára léphetett.
A francia fővárosban sem volt sokáig maradása, mert noha a szurkolók imádták, edzőjével, Luis Fernandezzel nehezen találta meg a közös hangot. Tavaly nyáron hosszú hozavona után végül a Barcelona elhappolta a már-már befutó Manchester United orra elől, így pontosan ott mutathatja meg, mit tud, ahol példaképe, Ronaldo több nagy sikert is elért.