Az új csúcs Klose lehet

2004.03.01. 22:32
Címkék
Egyre inkább valószínű, hogy Angelosz Hariszteasz már csak a nyárig lesz csúcstartó a Werder Bremennél. A zöld-fehér klub mindeddig a görög csatárért fizette ki a legtöbb pénzt, hárommillió eurót, azonban ha hinni lehet a Brémából érkező híreknek, Miroslav Klose ennél sokkal nagyobb összegért igazol majd a Weser partjára.
Mert egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint már csak formaságok hiányoznak ahhoz, hogy a jelenleg még a Kaiserslauternt erősítő támadó odakanyarítsa a nevét annak a megállapodásnak a végére, amelynek értelmében a következő négy évben a Werder Brement erősíti. A klubcserével kapcsolatban mindeddig visszafogott felügyelőbizottság ugyanis rábólintott Klose megvásárlására. "Többfajta finanszírozási modellt kidolgoztunk, amelyek közül bármelyiket meg tudjuk valósítani. Van egy olyan érzésem, hogy hozzánk fog igazolni" – mondta Jürgen L. Born elnök.
A mindig is óvatosan, ugyanakkor kemény költségvetési korlátokkal kalkuláló brémaiak elsősorban a várható Bajnokok Ligája-szereplés miatt engedhetik meg maguknak Klose megvásárlását, a várható bevételek miatt simán belefér a mindent egybevetve húszmillió eurós kiadás. Hitelt nem kell felvenni, minden saját forrásból finanszírozható. "Ráadásul nem is most kell fizetnünk, majd csak a nyáron" – vélte Born.
A 2002-es világbajnokságon öt fejes gólt jegyző csatár kaiserslauterni szerződésében ötmillió eurós kivásárlási ár szerepel, emellett négy évre összesen tízmillió euró lesz a fizetése, és ehhez jönnek még a járulékos költségek (tanácsadói jutalék, aláíráspénz), így jön össze a már említett húszmillió. Ekkora összeget pedig a közelmúltban felbukkanó Hamburg aligha áldoz Kloséra, már csak azért sem, mert az Elba partján a közelmúltban hirdették meg a takarékossági politikát.
A piacon mindeddig inkább eladóként, mintsem vevőként (a Schalkéhoz igazoló Aílton, Krsztajics kettőssel szemben a Fahrenhorst, Nery duó áll, míg a lejárt szerződésű Lisztes Krisztián egyelőre inkább a távozás, mint a maradás pártján áll) jelen lévő Werder története legnagyobb transzferével válaszolhat mindazoknak, akik a csapat széthullásától tartottak!
Az elmúlt napok történései hatására viszont azon senki sem csodálkozna, ha a Borussia Dortmund a nyáron több kulcsjátékosától is megválna. A sárga-feketék 30 millió eurós mínusszal zárták a gazdasági év első felét, és bár a menedzsment feltett szándéka, hogy júniusra 20 millióra csökkenti a veszteséget, szakértők szerint sokkal valószínűbb az 50 milliós passzívum. Ekkora összeget pedig csak úgy lehet eltüntetni, ha több piacképes labdarúgótól is megválik a Dortmund.
Az köztudott, hogy a kartörés miatt hetekre kidőlő Tomas Rosickyt vinné a Chelsea (az angoloknál ugyebár nem számít a pénz, hála Roman Abramovicsnak), és a legújabb információk szerint Christoph Metzeldernél is tehetős kérők kopogtatnak. A két Achilles-ín-műtéten áteső vb-ezüstérmes védő iránt a Real Madrid és a Manchester United érdeklődik. A feltehetően áprilisban visszatérő bekk tavaly már elutasította a királyi gárda ajánlatát, és ha rajta múlik, az idén sem a spanyol együttes lesz a befutó. Sokkal inkább az MU, amely hajlandó szó nélkül "leszurkolni" a 18 millió eurós vételárat, a futballistának pedig megadni a kért fizetést.
A Borussia Dortmund egy másik futballistája, Sunday Oliseh viszont már most kénytelen csapatot keresni magának (más kérdés, hogy az átigazolási időszak zárása miatt nyárig sehova sem mehet), miután kitették a szűrét a VfL Bochumtól. A nigériai védekező középpályás a BVB kölcsönjátékosaként szerepelt a kék-fehéreknél, egészen hétfőig. Akkor ugyanis a klub azonnali hatállyal szerződést bontott vele, miután a szombati, Hansa Rostock elleni bajnokit követően lefejelte csapattársát, Vahid Hasemiant, akinek eltört az orrcsontja.
Legfrissebb hírek

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott északírveréssel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
17 perce

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
28 perce

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
39 perce

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós Hubert a világranglista élére került 200 háton

Úszás
1 órája

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
1 órája

Ha már USA, lesz „időkérés”, de egyes cserékért súlyos büntetés jár – az összes új szabály, amit a vb előtt tudni kell

Foci vb 2026
2 órája

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik