Fehér: egy gól és két kapufa

2004.02.26. 20:43
Címkék
Már csak egy csapat, a NAC Breda veretlen a bajnokság tavaszi idényében, miután az Ajax elmaradt mérkőzésen 41-es pofont kapott a Heerenveentől. A listavezető amszterdamiak győzelmük esetén kilenc ponttal megugrottak volna a PSV-től, és minden bizonnyal eldöntötték volna a bajnoki cím sorsát, így viszont  matematikailag feltétlenül  a címvédőnek maradt még esélye az előzésre.
A Heerenveen egyébként ritka bravúrt hajtott végre, hiszen egy idényen belül sikerült térdre kényszerítenie mindhárom nagycsapatot, korábban a Feyenoordot 1–0-ra, PSV-t pedig 3–2-re győzte le az Abe Lenstra-stadionban.Így már csak a NAC Breda nem szenvedett vereséget a holland együttesek közül 2004-ben, igaz, a csapat aligha lesz büszke a szerdai, Groningen ellen odahaza elért 1–1-re. "Fehér Csaba volt ismét a mezőny legjobbja – mondta a találkozó után Babos Gábor, a NAC kapusa. – Sajnos hiába játszott jól, megint nem tudtunk itthon nyerni, az egyetlen pozitívum, hogy már tíz mérkőzés óta veretlenek vagyunk. Nem volt túl sok munkám, a második félidőben szinte semmi, gyakorlatilag megfagytam a lefújásig. Végig mi támadtunk, az ellenfélnek szinte helyzete sem volt, az egyik védőm hibájáért viszont góllal fizettünk, és a hibát nem is tudtuk kijavítani a lefújásig. Ismét rossz körülmények között játszottunk, a talaj borzalmas volt, és mivel azóta is szakad a hó, még az is elképzelhető, hogy a hét végi, Roosendaal elleni mérkőzésünk elmarad."Amint a nyáron a Feyenoordhoz igazoló hálóőr említette, Fehér volt az összecsapás egyik hőse, de ha kicsit több szerencséje van, még nagyobbat "dobhatott" volna a magyar középpályás. "A gólom mellett volt még két kapufám is, ennek ellenére azt mondom, talán igazságos az eredmény, mert a Groningen fegyelmezetten védekezett – vélte Fehér. – A gólom előtt jó labdát kaptam, a tizenhatosnál indultam, kifelé futottam, majd az ötös sarkáról, visszafordulva a hálóba lőttem. Küzdelmes meccs volt, a mély talaj miatt nem lehetett magas a színvonal, de szerintem a hajtásra nem lehetett panasz. Csak kár, hogy megint nem tudtunk győzni itthon."Fehér segítségével egyébként kisebb "kacsavadászaton" is részt vehettünk. A Sportweek című holland hetilap legújabb száma ugyanis arról számolt be, hogy a Bayern München érdeklődik a magyar középpályás iránt, akit 2005 nyaráig szerződés köt a Bredához. A lap szerint a bajorok a jobb oldalra keresnek embert, ami kívülállók számára azért is meglepő, mert például a francia Willy Sagnol, valamint a bosnyák Haszan Szalihamidzsics személyében két válogatott játékos is rohangál az oldalvonal mentén a Bayernben."Higgye el, legalább annyira meglepődtem, amikor meghallottam, mint amikor ön ezt olvasta. Fogalmam sincs, honnan jött az ötlet. Természetesen semmi sem igaz belőle, legalábbis én semmiféle érdeklődésről sem tudok. Talán jobban teszi, ha nem is ír róla semmit, annyira valószínűtlen" – válaszolta lapunk érdeklődésére a korábban már a Feyenoorddal is hírbe hozott Fehér.Holland Casino Eredivisie
Elmaradt mérkőzések:
Elmaradt mérkőzések:
ADO Den Haag–Roda JC 1–0 (Van der Gun 18.), NAC Breda–Groningen 1–1 (Fehér Cs. 33., ill. De Witte 45.), Heerenveen–Ajax 4–1 (Väyrynen 44., 70., Knopper 59., Hakansson 82., ill. Hansson 86. – öngól)
Az élcsoport a 22. forduló után: 1. Ajax 55 pont, 2. PSV 49, 3. AZ 42, 4. Feyenoord 39, 5. Heerenveen 37, 6. Roda JC 34 (37–25), 7. Willem II 34 (33–31)
Legfrissebb hírek

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
1 perce

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
8 perce

Vb 2026: Brazília–Marokkó a döntő helyszínéről

Foci vb 2026
27 perce

Videó: ezzel a góllal szerezte meg történelme első vb-pontját Katar

Foci vb 2026
28 perce

A skótok lenullázták a magyarokat kiejtő norvégokat a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
29 perce

Triatlon Eb: Dévay Márk ötödik, Kropkó Márta hatodik

Egyéb egyéni
54 perce

Végeredmény: Katar–Svájc 1–1

Foci vb 2026
1 órája

Mit keresnek ezek itt? – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik