Törökországban nyertek a dánok

Vágólapra másolva!
2004.02.18. 23:19
Címkék
A török válogatott 12 év után először játszott Adana városában válogatott mérkőzést. A helyszínválasztáskor biztosra ment a szövetség, amely azért döntött a délkeleti nagyváros mellett, mert az utóbbi hetekben ítéletidő tombolt Isztambulban és környékén.
A 19 ezer néző előtt megrendezett találkozó új korszak kezdetét jelentette az Európa-bajnokságról lemaradó "félholdasok" számára, a kezdőcsapatban több újonc is lehetőséget kapott, ami, úgy tűnt, nem bizonyult jó döntésnek Senol Günes részéről. A vb-bronzérmes csapatból csak a némi meglepetésre szerephez jutó Rüstü, valamint Nihat szerepelt, és nemigen értették meg magukat a sok fiatallal.Az első percekben még a törökök támadtak, Nihat az ötödik percben 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, lövése után a labda a kapufáról az alapvonalon túlra pattant. A dánok a 10. percben válaszoltak: a jobb oldalon vezettek támadást, a középre ívelt labda megtalálta Tomassont, aki fejelt, és a labdát a tehetetlen Rüstü mellől Ibrahim lőtte ki a gólvonalról. A 32. percben, Helveg beívelése után Ümit fejéről Jörgensen elé került a labda, a támadó hat méterről, oldalról lőtt, és a labda Rüstü térdéről a kapuba vágódott.Rüstünek a gól mellett több más helyzetben is gondjai voltak a fiatal védőkkel, akik közül néhányan még az utánpótlás-válogatottban sem kaptak lehetőséget. A találkozó ennek ellenére kiegyensúlyozott volt, a második félidőben a törökök megpróbáltak egyenlíteni, sok helyzetet kidolgoztak, de eredménytelenek maradtak. A barátságos mérkőzésekre jellemző módon a sok csere miatt a játék a második félidőben fokozatosan elveszítette ritmusát. A legnagyobb lehetőség a 84. percben Tuncay előtt adódott, de a Fenerbahce játékosa nyolc méterről csak a kapufát tudta eltalálni. A dánok védekeztek, néha kontráztak, magabiztosan tartották előnyüket. Törökország–Dánia 0–1 (0–1)
Adana, 19000 néző
V: Wack (német). G: Jörgensen (32.)
Legfrissebb hírek

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 perce

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 perce

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
29 perce

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
41 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
1 órája

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik