Újoncok hada a hazaiaknál

Vágólapra másolva!
2004.02.17. 21:59
Címkék
A nyári Európa-bajnokságról hatalmas meglepetésre lemaradó török válogatottnál jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődtek, már ha azt vesszük alapul, hogy Senol Günes szövetségi kapitány kilenc újoncot hívott be a keretbe a Dánia elleni barátságos mérkőzésre.
Az első helyen mindjárt a Fenerbahce kapusát, Volkan Demirelt említhetjük, aki a mélyponton lévő Rüstü utódja lehet a nemzeti csapatban. A védelemben olyan, eddig nem sokat hallott nevekkel lehet találkozni, mint Tolga Seyhan (Trabzonspor), Cagdas Atan (Denizlispor) és Koray Avci (Rizespor).A középpályásoknál is hasonló a helyzet, hiszen Törökországban is kevesen ismerik Faruk Bayart (Istanbulspor) vagy Ugur Incemant (Manispor), igaz, a Schalkéban légióskodó Hamit Altintopról korábban is lehetett már hallani. Ami a csatársort illeti: Zafer Biryol (Konyaspor) az eddigi 20 bajnokiján szerzett 15 találatával érdemelte ki az első behívóját 28 esztendős korára, párként pedig az eddig nyolc találatot számláló Murat Hacioglu (Diyarbarkirspor) kerülhet mellé. Az újak mellett érdemes megemlíteni, hogy kik maradtak ki az adanai mérkőzés török keretéből: Ümit Davala, Bastürk, Ilhan Mansiz, Hakan Sükür…A dánoknál az Udinese légiósa, Per Kroldrup számít majd debütánsnak. "Per fiatal, tehetséges védő, akit már eddig is közelről figyeltünk. Segítőm, Keld Bordinggaard vasárnap megnézte az Internazionale elleni mérkőzésen, és mindketten úgy hisszük, eljött az ideje, hogy a nemzeti csapatban is bizonyítson" – mondta újoncáról Morten Olsen szövetségi kapitány. Az egykori kiváló védő ezúttal egyetlen Bröndby-játékost sem hívott be, de nem azért, mert a dán első osztály éllovasának mostani keretében nincs válogatott szintű futballista. "A Brönbynek nagyon kemény párharca lesz a Barcelonával az UEFA-kupában, amely nemcsak a klub, hanem az egész dán labdarúgás számára kiemelt jelentőségű. Szeretném, hogy a lehető legjobban fel tudjanak készülni, ezért most lemondtam a Brönby játékosairól" – magyarázta döntését Olsen.Törökország–DániaAdana, 19.30
Legfrissebb hírek

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
9 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
11 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
27 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
51 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
52 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
56 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
1 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik