Kis híján feladta a harcot

De talán éppen ez az ifjonti hév kellett ahhoz, hogy a juniorként világ- és Európa-bajnoki bronzig jutó Wöller Gergő két balszerencsés kudarc után harmadjára, a hétvégi szófiai kvalifikációs versenyen kiharcolja az olimpiai kvótát.
– Nagy kő gördült le a szívéről?
– Inkább azt mondanám, felszabadultam. Végre alhattam egyet nyugodtan, idegeskedés nélkül. Tavaly szeptember, a New York-i vébé óta nem volt olyan nap, amikor ne jutott volna eszembe , mekkora lehetőséget szalasztottam el. A csoportomban megvertem a később világbajnoki címig menetelő azeri Arif Abdullajevet, a második meccsen meg vezettem az albán ellen még néhány másodperccel a vége előtt is. Pedig hallottam Gulyás István hangját, ordította a szőnyeg mellől, hogy már ne indítsak semmit, de én épp azért is megpróbáltam, hiszen az az akció edzésen mindig be szokott jönni. Akkor és ott nem jött be…
– Pedig ha kijut a csoportjából…
– Következő ellenfelem egy verhető osztrák lett volna, s akkor már benn vagyok a legjobb nyolcban, az olimpiát érő első tíz helyezett között. Ráadásul az üzbég sérülés miatt feladta a negyeddöntőt azon az ágon, úgyhogy akár a legjobb négybe is kerülhettem volna.
– Aztán Pozsonyban az első öt hely ért kvótát, s ön a hatodik lett.
– Ne is mondja! Legalább százszor, ezerszer végiggondoltam, mit csináltam megint rosszul.
– Szófia volt az utolsó esély. Az első négybe kellett kerülni. Mekkora volt önön a nyomás?
– Talán az volt a szerencsém, hogy nyomással nem volt időm foglalkozni. Vasárnap a tatai edzőtáborban 39.4 fokos lázzal nyomtam az ágyat, és kilenc kilónyira voltam a hatvankilós súlyhatártól. Feladtam. Elkönyveltem magamban, hogy elúszott, már vigasztalni is kezdtem magam, hogy sebaj, Peking előtt is még csak huszonöt éves leszek, van időm. Ekkor jött Gulyás Pista. Nem hagyta annyiban, többször felvitt Tatáról Pestre a kórházba, a válogatott orvosa, doktor Kator Miklós is lejárt Tatára injekciózni. Levitték a lázam, és szerdán, két nappal a mérlegelés előtt, öt kiló plusszsúllyal belekezdtem a fogyasztásba. Amikor már végképp elkeseredtem, Gulyás Pista beült velem a szaunába egy órára és beszélgettünk. Drasztikus fogyás volt, de pénteken este kereken hatvannal mérlegeltem.
– Aztán legyőzött egy olaszt meg egy Puerto Ricó-it, a nyolc között meg egy nigériai birkózó várt önre, azaz a sorsolással is szerencsésen megbirkózott.
– Csakugyan jó volt a sorsolásom. Nagyon örülök, hogy mégis sikerült a kvótát kiharcolni. A verseny után ismét elbeszélgetett velem a szakágvezető. Azt mondta, hogy sokat fejlődtem pszichésen, már jobban látok a pályán, ritkábban rohanok bele hülyeségekbe, azaz látja, hogy kezdek türelmesebb lenni. Az új stílus jegyében birkóztam az elődöntőben a katari ellen, s ugyan kikaptam, de ez mindegy, a lényeg, hogy meglett a kvóta.
– És Athénban? Ott lesz a súlycsoport húsz legjobbja a világ minden tájáról…
– Felszabadultan készülök, fiatal vagyok még, talán a pekingi lesz majd az én olimpiám, de azért már Athénban is szeretnék legalább egy mérkőzést nyerni. Ha meg kikerülök a csoportomból és bejutok az első hatba, az már csodaszép lenne. Azért dolgozok majd a következő fél évben, hogy a csoda esetleg meg is valósuljon.