Ciao, Marco!

Most már bevallhatom: én neveztelek el Denevérfülűnek.Tudom, hogy az olaszok Kalóznak hívnak, a franciák pedig Kiselefántnak, de nekem valahogy ez ugrott be Rólad, amikor nagyon régen, jó tíz évvel ezelőtt először megláttalak a karavánban.Aztán volt szerencsém végigkövetni és végigtudósítani a pályafutásodat, s ez az a pillanat, amikor talán egy tíz egynéhány éve sportújságíróskodó ember is bevallhatja: a szobája falán évek óta egyetlen sportoló fényképe van kifüggesztve. A tiéd.Sohasem fogom elfelejteni a ’94-es Girót, amelyen akkorát meccseltél Berzinnel és Indurainnal, a ’97-es Tourt, amikor úgy mentél fel az Alpe d’Huezre, mint egy gazella, a ’98-as esztendőt, amikor nem csupán nyertél a két nagy körversenyen, hanem a Tourt szinte egymagad mentetted meg az összeomlástól, és nem felejtem el a 2000-es Tourt sem, amikor bevetted a rettegett Mont Ventoux-t, a Kopasz-hegyet. (Négyszemközt most már akár be is vallhatod: ugye, Armstrong hagyott nyerni?)És persze sohasem fogom elfelejteni a ’95-ös Milánó-Torinót, aztán Madonna di Campigliót, meg a többi szörnyűséget sem, de én nem vádollak: azt gondolom, hogy ha a mai sportban valamilyen csoda folytán mindenki tiszta lenne, pontosan ugyanezek a végeredmények születnének meg, legfeljebb kicsit "lassabban".Ezért sem kellett volna még elmenned.Mert ennek a sportágnak óriási szüksége lett volna Rád, ahogy Neked is erre a sportágra.Bűnbaknak érezted Magad, pedig másoknak sokkal nagyobb bűneik vannak, mint Neked valaha lettek volna.De most már mindegy. Érezd jól Magad ott, ahol vagy, és élvezd a társaságot. Fausto, Gino, Jacques, Louison és a többiek már várnak, hogy hatalmasakat versenyezzetek az égi emelkedőkön.Mutasd meg nekik is, hogy ki vagy…Misur Tamás