Sztárcsapatok a Volánnál

Vágólapra másolva!
2004.02.16. 22:15
Címkék
Az április 20-i MagyarországKanada mérkőzéssel nem ér véget a világhírű hokicsapatok vendégjárása: a tervek szerint ugyanis a nyár végén egy rangos nemzetközi tornának adhatna otthont közösen Székesfehérvár és Budapest.
"Az utóbbi időszakban nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk a finn élvonalban szereplő HPK Hämeenlinna vezetőivel – újságolta idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán-FeVita szakosztályigazgatója. – A finnek egy hetet töltöttek nálunk, s szóba került, hogy a felnőttcsapatuk eljönne hozzánk játszani, s ebből indult ki a nemzetközi torna gondolata, ám a szervezés még kezdeti stádiumban van." Információink szerint az Alba Volán-FeVita és a HPK Hämeenlinna mellett a svéd Södertälje és a szlovák Extraligában szereplő HKM Zvolen kapna meghívást a tornára. Az Alba és a finn együttes összecsapását Székesfehérvárott, a Södertalje és a Zvolen mérkőzését pedig Budapesten, az AstraZeneca Jégcsarnokban játszanák, hogy aztán másnap az egyik helyszín adjon helyet a bronzmeccsnek, a másik pedig a döntőnek.
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
31 perce

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
42 perce

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
1 órája

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
1 órája

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
1 órája

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
2 órája

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
2 órája

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik